Dr. Tallós György: Dokumentumok a magyar hitelpolitika, pénzforgalom és bankrendszer történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 9. Budapest, 1989)

II. A pengőinfláció időszakából

Miként jeleztük, a fent elmondottak csak a magángazdaság részére nyújtott belföldi hitelekre vonatkoznak. Ha komolyan vesszük azt, hogy a Hitelügyi osztály munkaköre a hitelek irányítása és ellenőrzése, úgy a hiteléletnek két nagyon nagy szektorával az osztály kellő módon nem foglalkozik. Az egyik az állami hitelek nyújtása, a másik a külföldi hitelek. Hogy milyen kicsi a jelentősége a vázolt harmadik szektornak, a magángazdaság részére történt belföldi hitelnyújtásnak, elég csak arra rámutatnunk, hogy a jegybank állami igénybevételének a magángazdasági hitelek csupán néhány %-át teszik, míg egy aránylag kisméretű külföldi kölcsön az állami hiteligénybevételnek is a többszörösére rúg. A belföldi állami hiteligénybevétel terén a helyzet az, hogy az államháztartás szükségleteinek az alakulásába a Hitelügyi osztálynak semmi betekintése nincs. Az állam részére történő hitelnyújtás azonkívül szervezetileg is a Központi Titkárság örökségeképpen a Központi Csoporthoz tartozik, úgyhogy a Hitelügyi osztályra tulajdonképpen csak a kincstárjegyek leszámításának gépies ellenőrzése hárul. Az állam által igénybe vett hitelek kérdésének boncolása, mint az egész infláció pénzügyi alapja, tulajdonképpen a Bank legfelsőbb vezetőségének a feladata és az alapszabályok első cikkében lefektetett alapelvnek, a pénzérték állandóságának megóvásával kapcsolatos kérdések megoldására a Hitelügyi osztály egyedül nem is vállalkozhat. Szükséges volna azonban, hogy az állam által a magángazdaság részére történő hitelnyújtásokba a Hitelügyi osztály beleszólási jogot nyerjen, továbbá, h°gy a jóvátétel finanszírozása is mindinkább erre az útra tereitessék. Azonkívül kívánatos, hogy a Hitelügyi osztály kellőleg tájékoztassék az állami hitelműveletekről, az elvi kérdések tárgyalásába bevonassék, mert nem lehet a folyamat elindítását és szabályozását annak az osztálynak figyelmen kívül hagyni, amely a hitelélet irányítása során ennek a folyamatban minden következményével, lépten-nyomon szemben találja magát. Más a helyzet a külfölddel kapcsolatos hitelnyújtások terén. Figyelembe veendő, hogy a külfölddel kapcsolatos hitelek nemcsak devizaproblémát jelentenek, vagyis nemcsak a külföldi fizetési eszközök megszerzésének és transferálásának kérdését, hanem elsősorban a hitelpolitikai szempontok azok, melyek előtérbe nyomulnak. A valuta ugyanis csak fizetési eszköz, melyből a kölcsön folyik, vagy mellyé átalakul, belső felhasználását illetőleg azonban a külföldi kölcsön semmiben sem különbözik a belföldi hitelnyújtástól, ezzel teljesen azonosul és a hitelszervezet keretén belül, vagy a gazdasági javak világában a belföldi hitelnyújtásból eredő processussal egybeolvad. Itt a Hitelügyi osztály nem helyezkedhet arra az álláspontra, hogy csak a belföldi hitelnyújtással foglalkozik, mert ezáltal önmagát csapja be és teljesen téves eredményekre jut. A külfölddel kapcsolatos hitelnyújtásnak két vállfaját óhajtjuk megkülönböztetni : 1. Azok a hitelnyújtások, amelyek egyes külfölddel létesített fizetési egyezmények szerves részét alkotják, oly módon, hogy a fizetési megállapodás létesítésekor az illető ország felé teljesítendő vagy az onnan jövő fizetések egyensúlyhiánya következtében nem áthidalási hitelek folyósítása eleve számbavé-