Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

I. KEZDEMÉNYEZÉSEK A SOKOLDALÚ KULTURÁLIS KAPCSOLATOK KIALAKÍTÁSÁRA ÉS A MAGYAR KULTÚRA NEMZETKÖZI MEGISMERTETÉSÉRE

3. Ha megjavul a személyforgalom Olaszországgal, javasolom, hogy a MagyarOlasz Társaság után hívjunk meg néhány olyan olasz írót és irodalomszervezőt, akikkel barátkozni s vitázni is érdemes. Torkig vagyunk az egyetemi rétorokkal. Különösképpen ajánlom a Dél-Amerikában és Franciaországban egyaránt jónevű, kiváló költőjüket, Giuseppe Ungarettit, a D'Annunzio hagyaték maradványaival felszámoló Corrado Alvarot, a fiatalok közül Piovenet s a Bussola író-kiadóját, Enrico Falchignonit, végül a Fiera Letteraria főszerkesztőjét, G. B. Angiolettit, ő emelte a lapját rövid idő alatt a zsibbadásból ébredő olasz irodalom szabad fórumává. Hasznos, kiváló vendégünk volna Brandi professzor is, az Instituto Centrale della Ristaurazione (piazza San Francesco di Paola) igazgatója, akinek tragikusan szép munkáját, a háborúban elpusztult Lorenzo da Viterbo, Benozzo Gozzoli, Mantegna stb. freskók feltámasztását az egész világsajtó magasztalja. 4. Mindkét országban ki kéne aknázni a közelítő 48-as évfordulót, 1848 egyaránt vízválasztó volta nemzetiségi s a társadalomtörténetben. Ekkor lódultak meg - francia lendítésre - Itália s a közép-európai népek a szövetkezett autokráciák ellen. Ez a februári forradalom nemzetiségtörténeti jelentősége. A vérbe fojtott júniusi forradalom jelentősége más, de nem kisebb. Azokban a véres napokban s egy hősi bukásból tudta meg a proletárság, hogy külön útja van. Az ifjú Marxot is ez a vízválasztó esztendő világosította fel a társadalmi valóságról, amelynek elméletét évtizedekig építette, de mindvégig a júniusi napok hatása alatt. A franciák lemérték a 48-as évforduló kettős jelentőségét, s a mai Itália is ezzel a centenáriummal akar jelképesen visszaforrni a Risorgimentóhoz. Bőven van rá ok és mód, hogy forradalmi emlékeinket a latinok közt is megszellőztessük. Kossuth annak idején nem tudta elismertetni kormányát a külországokkal, politikai kapcsolatainknak tehát kevés írott nyoma van s az is inkább magántermészetű. Ismét csak az irodalomhoz kell folyamodnunk a magunk érdekében. A magyarság fennállása óta először a forradalomban s később e forradalom emlékeivel vert visszhangot a népek lelkiismeretében. Saját költészetünk pedig mindvégig, egész a haláltusáig egy szívdobbanással vallotta a magyar s a világszabadságot, jeléül, hogy a magyarság akkor legjobb hite szerint a maga vérével egy közös emberi ügyért küzdött. Mintegy másfél év előtt - Kardos László tanácsos javaslatára - a minisztérium már gondolt arra, hogy a forradalom lecsapódását az idegen irodalmakból összegyűjti. Legjobb hírünket szednék össze a kalászokban. Az élőmunkák megkezdődtek, később a szép terv belebukott egy-két ember tehetetlenségébe. Sürgősen át kéne adni egy erélyes kéznek. 5. Ha megmarad a franciák fogékonysága az idegen irodalmak iránt, Párizsban évente négy-öt magyar könyv fordítását lehetne elhelyezni, egyelőre kizárólag szépirodalmat. Több értékes munkára nem is futja erőnkből. Persze csak olyan kiadásnak volna becsülete, amelyet francia vállalkozó saját kockázatára, önként vállalna. De a kedvüket mégis csak magyar megbízottaknak, magyar szerveknek kell felébreszteniök francia összefoglalással vagy részletfordítással. Azonban semmi esetre se nyersfordítással, amelynek összecsapott stílusa félrevezeti s eleve kiábrándítja a kiadót. A párizsi