Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

világkongresszusa és Szent István-nap köré terveljenek. Egyébként, mivel többen kö­zülük a karácsonyi vonattal hazatérni szándékoztak: az otthoni tüzetes tájékozódást javasoltam. Követ úr kíséretében meglátogattam a roubaix-i és sallauxmines-i ma­gyar kolóniát, ezzel kapcsolatban hosszabb megbeszélést folytattam a lille-i kereske­delmi- és ipari múzeum igazgatójával (jel. köv. 15.849/1947. sz. a.) Követ úr meghagyá­sával meglátogattam Bruxelles-i követségünket. Ezzel kapcsolatban Virágh ügyvivó' felhívta figyelmemet arra, hogy a belga lapok terjedelme általában tízszerese a francia lapoknak, amiből az következik, hogy mindenféle magyar anyag elhelyezése ott jóval könnyebb, mint a 2-4 oldalasra redukált francia sajtóban. Ezért célszerű volna a párizsi Tájékoztató hivatal hatáskörének és munkájának Belgiumra kiterjesztése, hogy a számára érkező matéria ott is felhasználható legyen. A különféle küldetésben járó és ösztöndíjjal érkező magyarok bemutatkozó láto­gatásai során intenzívebb beszélgetésre csábítása bár általában kegyetlenül sok időt vesz igénybe, nem haszontalan. így Gerlóczy építészmérnök, a legtöbb Csontváry-kép tulajdonosa felajánlotta, egy esetleges kiállítás anyagszolgáltatásán kívül, hogy egyes képeit minden ellenszolgáltatás nélkül átadja kifüggesztésre a követségnek, amennyi­ben a Minisztériumtól elismervényt kap a képekről (von. jel. köv. 16.450/1947. sz.). Ez figyelemre méltó ajánlat már azért is, mert Párizsban sem követségünkön, sem a Magyar Intézetben egyetlen magyar festőtől származó alkotás sem található. Az ösz­töndíjasoktól és általában a tanulmányi segéllyel érkezőktől azt kérem, hogy tapaszta­lataikat és szerzett összeköttetéseiket adják át nekem jegyzetek formájában, hogy azok félretétetvén az utánuk következők hasznára válhassanak. A magyar kultúrpropagan­dának általában hibája azt, hogy rettentően literáris és sem a magyar mérnöki tudo­mány (hidak például), sem az orvostudomány (közegészségügy, stb.) eredményeit propagandára fel nem használja. Pedig ezen a téren van mivel büszkélkednünk, az utolsó időkben is. Igyekszem az ösztöndíjasok és tanulmányúton levők ez irányú ösz­szeköttetéseit egy későbbi propaganda számára leltározni, s adandó alkalmakkor őket, magukat is felhasználni. Ez történt Klamár János ösztöndíjassal, aki a Budapest-film körüli munkákban (von. köv. lev. 16.602/1947. sz.) reális segítségemre volt, további kinnmaradása kívánatos, vagy Indig Ottó közreműködésével, aki a Höllering-filmhez (von. lev. m. f.) járható utat nyitott stb. A kulturális attasé legkínosabb feladatai közé tartozik a jelenlegi körülmények között a különféle kérésekkel jelentkező ösztöndíja­sok elutasítása. Az örökös non possumus, amelyet változat és kivétel nélkül kell vála­szolnom kéréseikre és javaslataikra, igen keserves kötelesség. Annál is inkább, mert legtöbbjük jól dolgozik s mindnyájan egy rajtuk kívülálló dolognak: a frank-forint átváltásának áldozatai. Mondhatni kivétel nélkül éhezéssel fizetik meg azt a lehetősé­get, hogy tudásukat Párizsban tökéletesíteni akarják, és tudásukban való előhaladásu­kat teljes testi leromlásukkal kell megváltaniuk. Ha a tardi helyzetben azt írtam, hogy annak idején a magyar aratómunkásnak minden megkeresett mázsa búzát testsúlyá­nak egy kilójával kellett megfizetni, rájuk ugyanez áll. A különbség csak annyi, hogy tudásban való gyarapodásukat mázsával mérni nem lehet és mindenki azt képzeli róluk, hogy a boldogság teteje az, hogy Párizsban éhezhetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents