Gönyei Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 8. Budapest, 1988)

KÖLCSÖNÖS (BILATERÁLIS) KULTURÁLIS KAPCSOLATAINK EURÓPA ORSZÁGAIVAL ÉS MÁS ORSZÁGOKKAL

Párizs, 1947. november 12. KÁROLYI MIHÁLY MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜM SZÁMÁRA MAGYAR TANSZÉK ÉS A MAGYAR-FRANCIA KULTURÁLIS EGYEZMÉNY ÜGYÉRŐL Mint már jelentettem, a Sorbonne-i magyar tanszék és intézet felállításának kérdésé­ben az illetékes francia közegek pozitív állásfoglalása végre megtörtént, ami számos intervenciónknak, de nyilván Gaucquier követ úr és Warnier úr közreműködésének is köszönhető'. Legutóbb Baillou, a francia külügyminisztérium kulturális osztályának h. igazgatója közölte ezt a hírt velünk. Ő is azt mondja, hogy a Sorbonne rektorának Mexikóból való visszaérkezése után december közepén kerül sor az intézet felállítá­sára és Aurélien Sauvageot professzor előadói megbízatására. Kevésbé határozottan nyilatkozott M. Baillou a magyar-francia kultúregyezmény aláírásának időpontjáról, melyet egyes francia körök, úgy látszik, szeretnének elhalasz­tani. Végül is úgy nyilatkozott, hogy leghelyesebb lesz, ha Gaucquier követ párizsi tartózkodásának idején a követ és a Quai d'Orsay Gaucquier követtel egyetértésben megállapodnak az aláírás időpontjára nézve. Benyomásom szerint a francia külügyminisztériumban még nem alakult ki végleges vélemény arról, hogy a kulturális egyezmény aláírása időszerű-e, úgy látszik meg akarják várni Gaucquier szóbeli jelentését és Joxe Directeur Général-nak Mexicóból való visszaérkezését is. M. Baillou szerint Joxe úrnak kellene a kultúregyezmény alá­írására majd Budapestre utaznia. Károlyi s.k. követ Másolat. UMKL-XIX-I-l-e, 1947-172.263 104 Párizs, 1947. december 23. SZABÓ ZOLTÁN JEGYZETEI DR. MOLNÁR ERIK KÜLÜGYMINISZTER SZÁMÁRA FRANCIAORSZÁGI MAGYAR VONATKOZÁSÚ ÜGYEKRŐL (1947. nov. ll.-dec. 18.) Ez év november 11-én kelt és megküldött hasonló formájú jegyzeteimben felsoroltam mindazokat a tapasztalatokat és eseményeket, amelyeket itteni működésemből emlí-

Next

/
Thumbnails
Contents