Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

Bevezető

tották meg a forradalmi nézetek, sikerek kiradírozásának szándékával. Az ismeretterjesztő, műkedvelő, népkönyvtári és szakköri jellegű tevékenység egyházi intézmények keretei között és különböző, a rendszerrel lojális egyesületekben folyt. Munkájuk irányítására és ellenőrzésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter külön ügyosztályt létesített. A népművelés „társadalmi jellegének" dokumentálására a törvényhatóság helyi szintjein iskolán kívüli népművelési bizottságokat hoztak létre, amelyekben egyházi és világi szervezetek, továbbá az államhatalom helyi képviselői (alispán, polgármester, királyi tanfelügyelő stb.) és a VKM által kinevezett személyek vettek részt. A bizottság elnöke a központi hatalom képviselője („a törvényhatóság első számú embere": az alispán, a polgármester stb.) volt, a bizottság előadója, jegyzője és ügyviteli intézője a népművelési titkár, akit a vallás- és közoktatásügyi miniszter alkalmazott. A bizottság munkájában helyet kaptak a rendszer „népművelő" munkáját anyagilag és erkölcsileg támogató egyének is. Az ellenforradalmi rendszer népművelési tevékenységének tartalmát és szervezeti kereteit az 1925ben kiadott „Népművelési Tájékoztató" foglalta össze. E szerint a népművelés célja az „iskola által nyújtott műveltség kiegészítése", „a lelki élet művelése" volt. Ehhez ismeretterjesztő előadásokat, tanfolyamokat szerveztek analfabéták és mások számára. Szervezhettek még olyan - képesítést nem nyújtó - tanfolyamokat is, amelyeken nyelvi, ének-zenei, háziipari ismereteket szerezhettek, kézimunkával foglalkoztak. A népműveléshez tartoztak még „a néplélek ápolásában fontos szerepet betöltő" műkedvelő előadások, amelyekhez a VKM az előadható színdarabokról ajánló jegyzéket készített.

3 Ez a tartalmában és szellemében az uralkodó osztályok érdekeit szem előtt tartó és védelmező, hivatalos népművelés a felszabadulás után nem volt folytatható, elsősorban ideológiai-politikai szempontból nem felelt meg az új helyzet szellemének, követelményeinek. Céljait illetően sem elégítette ki az új feltörekvő osztályok társadalmi szükségleteit, bár a szervezeti kereteket, a végrehajtás konkrét formáit illetően nyújthatott némi segítséget az új feladatok megoldásához is. Az új tendenciák, politikai, szakmai szükségletek, az új célok és keretek kimunkálását a munkások, parasztok, népi értelmiségiek érdekeit felkaroló, védelmező pártok vállalták magukra. A népművelés terén a leghatározottabb és legkiforrottabb koncepciója, elképzelése azon pártoknak, szervezeteknek volt, amelyek egyfelől éppen a művelődésből zömükben kizárt, illetve háttérbe szorított osztályokat, néprétegeket képviselték, és amelyek az ellenforradalmi rendszer mostoha viszonyai között is a legtöbbet tették annak érdekében, hogy ezt a hátrányt ellensúlyozzák. A felszabaduláskor igen lényeges tényező volt a népművelés terén az, hogy ezek a pártok tudatosan készültek a jövőre, konkrét programmal rendelkeztek, hiszen meggyőződéssel hittek abban, hogy a fasizmus vereséget szenved, s a háború után számukra nagyobb lehetőségek nyílnak progresszív programjaik megvalósítására. A háború utáni demokratikus és szocialista átalakulásra, s ennek megfelelően a kulturális feladatok megoldására, a népművelés megreformálására a legtudatosabban a munkásosztály pártjai és szakmai szervezetei készültek. Az SZDP 1943 elején kidolgozott programtervezetének X. fejezete határozta meg a párt kultúrpolitikájának irányait. „Az oktatás, a tanítás célja a nagy tömegek műveltségének, erkölcsi, szellemi értékeinek emelése kell hogy legyen: evégből elő kell mozdítani a nép iskolai és iskolán kívüli művelését, mindenki számára biztosítani kell a tanulás lehetőségét, a gazdasági akadályokat el kell hárítani az útból" - olvasható e fejezet 1. pontjában. „Az oktatás alapvető elvei: demokratikus és szociális szellem, önállóság és a népek együttműködése" - szögezte le a 2. pont. Ugyanebben a szellemben, tehát a demokratikus és szociális szellemben kell megszervezni az iskolán kívüli oktatást - mondta ki a 10. pont.

4 Az MKP 1944. október elejére készítette el felszabadulás utánra szóló konkrét programját, amelynek 8. pontja foglalkozott a népoktatással és a nevelésüggyel, nemzeti közérdeknek nyilvánítva e két területet. Ezen az alapon kimondotta, hogy „az oktatást a magyar nép demokratikus hagyományainak megfelelően új szellemi és pedagógiai alapokra helyezi". A program az ingyenes óvodák (amit akkor „gyermekkertnek" neveztek) és elemi oktatás kiépítését, állami támogatást a tanuláshoz, az egyenlő indulási feltételek biztosítását stb. tűzte ki közvetlen célul ezen a területen.

5 A Nemzeti Parasztpárt (NPP) paraszt- és népi értelmiségi vezetői is a munkáspártokéhoz hasonló fontosságot tulajdonítottak a nép műveltségi színvonala emelésének. A közoktatás demokratizálása mellett szorgalmazták a parasztkollégiumok létesítését, a parasztfiatalok tanulási lehetőségeinek megteremtését is.

6 Az MKP, az SZDP és az NPP sokat tettek az iskolán kívüli oktatás folytatása, szélesebb kiterjesztése érdekében, országos hálózatot építettek ki, széles körű, szerteágazó politikai szakmai oktatónevelő munkát folytattak. Terjesztették a munkásosztály ideológiáját. E munka során jelentős gyakorlati tapasztalatokra tettek szert az oktatók és a szervezők egyaránt.