Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 II. NÉPFŐISKOLÁK ÉS SZABADISKOLÁK SZERVEZÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

Sárospatak, 1945. h. n„n. n. A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS FŐISKOLA JAVASLATA A VALLASES KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUMNAK NÉPEGYETEM LÉTESÍTÉSÉRŐL i t ; Nép és egyetem nálunk a legutóbbi időkig szinte egymást kizáró fogalmak voltak. Nemcsak azért, mert egyetemeink nagyvárosokban voltak, eleve távol a falvak és tanyák világától, ellenben veszedelmes - villamossal és helyi vonatokkal is elérhető - közelségben két egyetemi városunkat is körültáborozó idegen szellemiségű települési helyekhez (Budapest, Pécs). Egyéb akadályokon kívül ott volt a közszellem, egyúttal kasztszellem területén jelentkező nagy akadály, mely a népi embert ritkán engedte, vagy pedig csak egy bizonyos átmásulás, [sic] egyúttal cserbenhagyás árán engedte a felsőbb oktatás intézményeihez. Maga az egyetem is bizonyos tekintetben megszűnt univerzitás lenni. Közismerten hiányzott belőle a professzorok és hallgatók univerzitásának ősi elve. Más tekintetben is szakfőiskolákká osztódott, mely egy-egy tudományág vagy élethivatás számára adhatott ugyan kiváló szakembereket, de az egyetemes kultúra, s kiváltképpen a népi kultúra területén nemcsak átfogó és összekapcsoló, de még hézagos tájékoztatást sem nyújtott. Részben erre vezethető vissza az, hogy felsőoktatásunk nem tudta áthidalni azt a mély szakadékot, mely értelmiségünk és a nemzetünk nagy többségét kitevő népünk között' tátongott, sőt azt a szakadékot csak még jobban kimélyítette. Ami még az elmondottaknál is végzetesebb és tragikusabb, a nép nemcsak a felsőbboktatás intézményeitől, de kultúránk egészétől is távol maradt. Kultúréhségének sok bizonyságát adta, de kultúrfogyasztóvá nem válhatott, mert hiányzott az a csatornarendszer, amely számára tervszerűen és hozzáformáltan nyújtotta volna kultúránkat. Az alsófokú - elemi fokú - iskolázás, az iskolán kívüli népművelés, a népi idők kísérletei jóformán még hézagot sem tudtak pótolni e tekintetben. Még ez sem lett volna végzetes baj, ha töretlenül megmaradt volna népünk ősi, mély kultúrája. De éppen e válságos évtizedekben ez maga is válságba került és vitalitásában megcsonkult, megszegényedett. Az 1945, évi események s ezekben különösen a földreform történelmi fordulópontot jelentenek népünk életében. Nyilvánvaló, hogy a földreform csak egy lépés az újjáépítés, az új magyar életforma kialakítása felé. Milyen lesz ez az életforma? A földben osztozott nép osztozni fog-e a magyar kultúrát jelentő, a földtulajdonnál talán még nagyobb értékeket képviselő szellemi birtokállományunkban? Tud-e nemcsak kultúraátvevő, de kultúrateremtő és -átadó életfunkciót végezni? Vajon népünk, mely a szomorú veszteséglisták ellenére is oly sokat megőrzött ősi, mély kultúrájának és művészetének kincseiből, mely Európának ama kevés népei közé tartozik, ahol például a parasztság művészi teremtő ereje még ma is ígéretes bőséggel buzog, arra van-e ítélve, hogy a gépi civilizáció kiölje belőle teremtő szellemének csíráit, vagy pedig át tudja menteni értékeit, és egy új közösségi kultúrát teremt? Vagy gazdasági síkon: a földosztás után következik-e az új és régi parasztgazdaságok szinte törvényszerűnek látszó eladósodása, vagy pedig sikerül mély lelki beágyazottságú szakneveléssel és szövetkezetekkel virágzó „Kertmagyarországot" teremteni? E kérdések és rokon problémák sora ahhoz a belátáshoz vezet, hogy e kérdéseknek nemcsak sürgős tanulmányozására van szükség, hanem arra is, hogy megoldásukban cselekvően részt vegyünk, s a helyes megoldást szociológiai hozzáértéssel, mély népismerettel s-a „róluk csak velük" elv alapján a nép legjobb fiainak cselekvő részvételével munkáljuk. Ennek a kötelességnek és szükségességnek felismerése szülte a Népegyetem gondolatát. A Népegyetem az a szerv, mely a most lefolyó történelmi processzust, az új népi életformák kialakulását a maga egyetemességében veszi vizsgálat alá. Tehát tudományos kutatómunka színhelye, de a kutatómunkát nem egy elszigetelt kis tudóscsoport végzi, hanem a Népegyetem nyitva áll minden tehetség előtt, aki annak munkájában részt akar és tud venni. Tanító-nevelő munkája nem előadások formájában folynék, hanem mindig munkaközösségekben, cselekvő munka által. Látásunk szerint így elkerüli azt a kísértést, hogy a kultúraközlés anyaga poros adathalmazzá váljék, tantárgyakká merevüljön, mert a Népegyetem mindig a körülötte folyó életet tanulmányozza, benne a tanítás, nevelés, kutatómunka és az életbe való beavatkozás elválaszthatatlanul összeolvad. A magyar problémákat nem statikus formákban veti fel, hanem az örökké változó jelen dinamizmusában. Azt a kérdést, hogy miként változik a magyarság a körülötte és rajta áthullámzó világtörténelmi események alatt, nem a steril objektivitás hűvösségével akarja vizsgálni, hanem a vizsgálódással együtt segítséget akar nyújtani az új élet-