Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 II. NÉPFŐISKOLÁK ÉS SZABADISKOLÁK SZERVEZÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

formák kialakítására is. Eléggé tisztázott tény, hogy a magyarság tervszerűen, egyetemesen még mindig nem számolt azzal, hogy kultúrájának egészét a néppel szembesítse. Sem abban a vonatkozásban, hogy népünk egésze gazdagodjék kultúránk egészével, sem abban, hogy kultúránk egésze gazdagodjék népi kultúránk termékenyítő hatásaival - valamennyire kivéve a zene területét. Ebből következik, hogy égetően sürgős szükség van egy olyan szervre, intézményre, fórumra, ahol ez a kétirányú értékcsere végbemegy; ahol alulról fölfelé a mély népi kultúrából hozott értékek - a felülről lefelé a magyar kultúrából hozható és hozandó értékek átadása megtörténik; ahol a kulturális csere a maga teljes körforgalmában létrejön, s ezáltal az egész nemzettest egészséges vérkeringést nyer. Olyan feladat ez, amit ebben a nemzedékben semmiképp nem vállalhatnak jó lelkiismerettel a szakképzéssel foglalkozó jelenlegi főiskolák. Formáik, tradícióik, még demokratikus reformok után is, félő, hogy merevek maradnak s a néptől idegenek. Tanáraik és neveltjeik sokféleképpen lezárt szellemiségűek, városi vagy éppen nagyvárosi beállítottságúak, a néptől nemcsak topográfiáikig, hanem észjárásban, gondolkodásmódban, kifejezési készségben, a célkitűzések szétparcellázottságában is messzeállók. Kell végre egy olyan szerv, mely szellemi oldalról is koncentráltan a népért, a népiség szellemi életének lehető egészéért és teljességéért van. Hogy ezek a felismerések s egy ilyen szervnek az igénye mily élénken él népünk körében is, azt szépen kifejezik volt népfőiskolásainknak e tárgyban hozzánk eljuttatott dolgozatai, melyekből vesszük az alábbi idézeteket: „összezavarodott bennünk parasztokban minden ... Magyar kultúrát szeretnénk, melyben az utolsó magyar paraszt is magyarnak és otthon érezze magát... Több tudást, mely nem fogja azt jelenteni, hogy eltékozoljuk ezer éven át kialakult népi szokásainkat viseletünket, dalainkat és nyelvünket... A földreformnak teljessé kell válni, belső reformmá is, szellemi és lelki reformmá... Ez a nehezebb, mert eszét, szívét, lelkét az ebben gazdag nehezen lesz hajlandó szétosztani, erőszakkal pedig senkitől el nem vehető... A nemzet csak akkor újul meg, ha nemcsak az ekénél és kaszáknál, hanem a községházakban, otthonokban, nevelésben szellemileg és lelkileg emelkedett nép áll... A Népfőiskola és Népegyetem hivatása az, hogy ezt a lelki s szellemi reformot megvalósítsa." Az elmondottak után a Népegyetem célját így próbáljuk meghatározni: Népünk egészét legelhatározóbb módon szellemi életén át gazdagítani, népi és magaskultúránk átfogó feltárásának, reális kölcsönhatásának, értékcseréje folytonosságának létrehozása által a népünk erői egészének közremunkálásával. A hivatás, a feladat fontossága és nagysága, a megoldás módja teszi az ennek betöltésére szánt intézményt egyetemmé, s nem az egyetem fogalmához rögződött külső és belső, részben járulékos és dekorális jegyek. II. A Népegyetemet teljes kiépítettségében egy olyan hálózatnak szánjuk, mely országunk nagy tájegységei szerint (Felvidék, Tiszántúl, Dunántúl, Duna-Tisza köze) tagozódnak. Sárospatakon létesülne a felvidéki nagy-táj népegyetem. Azok az adottságok, amelyekkel a Népegyetem első megvalósítását, mintegy kipróbálását éppen Sárospatakkal kapcsoljuk össze, a legobjektívebb elbírálás előtt is túlmennek a lokálpatriotizmuson. Utalásképpen említjük a távoli múltat, amikor Patakról, mint a szabadság eszméjével összeforrott Rákócziak fészkéről, Főiskolájáról, mint a Rákócziak iskolájáról, Váráról, mint a Wesselényi-összeesküvés, a hegyaljai parasztlázadás s a kuruc háborúk tűzhelyéről szólunk. A diák Kossuth is itt mutatta meg először oroszlánkörmeit, más nagy ébresztők, Bessenyei, a nyelvújító Kazinczy, Erdélyi János, a népi néprajzi író és gyűjtő, mind itt hagyták bélyegeiket. A sajátosan magyar s jellegzetesen autonóm és demokratikus keretekben élő kollégium tanárai és diákjai talán legnagyobb mértékben az országban: eredetükben is a legalsóbb népi rétegekből itt jöttek. A legáció, medikáció, szuplikáció több évszázados intézményei a néppel széles területen való folytonos érintkezésnek lényeges tényezői voltak. Az 1931.-Í négyszáz éves jubileum az iskolát már úgy találta, hogy annak számos kezdeményezése öntudatosan, programszerűen a legelhanyagoltabb rétegek: a falu és a népi tömegek felé fordult. 1930-ban indult agrárszettlement szerű kezdeményezései a következő évben már módszeres faluszemináriumi munkává épültek. A faluszemináriumnak három szomszédos nagy tájegységben (Hegyalja, Bodrogköz, Hegyköz) végzett feldolgozó munkája, néprajzi gyűjtése, múzeumbővítés, népzene- és népdal-, fényképanyag gyűjtése, falusi és tanyai vándorkönyvtár-akciója azóta is rendszeresen folyik. Tizenegy éves regős munkája falvak és tanyák lakóinak tízezrei közé vitte az igazi népdal terjesztésének és gyűjtésének szolgálatát. 1935-től indultak út- és templomépítő munkatáborai, motívumaikban és céljaikban hasonló munkáktól alapvetően különbözve. Több mint egy évtizedes múltra