Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

Bevezető

ságainkat fejlessze és kibontakoztassa. Az irányító művészeknek már eleve ezzel az elgondolással kell vállalni felelősségteljes megbízatásukat..." A szabadiskola számol azzal a ténnyel is, hogy sok helyen le kell győzni a parasztszülők és népi tehetségek ösztönös ellenszenvét és a bátortalan, bizonytalankodó tehetségeket, „akikben még ott lappang a múlt rezsimek bűne, elhatározásaikban irányítani kell".

41 Természetesen a városokban, az egyetemi és kultúrközpontokban szervezett szabadművelődési, iskolán kívüli tanfolyamok színvonala, eredményessége is magasabb, igényesebb volt. Igen sok függött a szervezők egyéni felkészültségétől, tehetségétől, szervezési, emberi adottságaitól is. Nem volt mellékes az ügy iránti elkötelezettség, az ún. ügybuzgalom sem. Példa erre a pécsi népfőiskola. A VKM előadója a pécsi népfőiskoláról írt jelentésében beszámol arról, hogy „itt a szellem kitűnő". A növendékek persze itt sem egyformán tehetségesek, a helyiségek sem kellően berendezettek. „Éppen ellenkezőleg — szögezi le —, a hallgatók csak részben kiválóak s a népfőiskola állandó anyagi gondokkal küzd. A nevelési és ellátási nehézségek egyaránt súlyosan nehezedtek a vezetők, dr. Kanyar József és Nóvák Olga vállára. De éppen a népfőiskola születésének, fennmaradásának, fejlődésének és egyre növekvő becsületének a története hagy maradandó nyomot a legények és leányok lelkében. A tananyagot talán részben elfelejtik majd — írja -, de a lépésről lépésre leküzdött nehézségeket, a vezetők minden nehézséget vállaló egyéniségét csak akkor fogják igazán megérteni és magukban felidézni, amikor ők maguk is küzdenek majd vidékük felemeléséért, s az ezernyi nehézséget csak teljes odaadásukkal győzhetik le. Követendő példa, hogy Kanyar József jobb keze egy falusi legény, aki már tavaly parasztegyetemet végzett s így a mostani népfőiskolások saját szemükkel figyelhetik egy közülük való és értük küzdő fiatal egyéniség kibontakozását."

42 A koalíciós villongások, harcok nem mindig kedveztek a szabad művelődés megindításának, megszervezésének, lebonyolításának. A megoldást éppen ezért sok helyütt az apolitikusságban keresték, a hangsúlyt a szakoktatásra helyezték. A szabad művelődés politikamentességére vonatkozó óhajokat jól tükrözi a VKM egyik előadójának 1947. december 10-i jelentése is, melyet az OSZMT 1947. november 28—29-i dél-dunántúli ügyvezetői értekezletéről készített a miniszter számára. „Az értekezleten - írja - a munkásság kulturális problémáival kapcsolatban felmerült, hogy politikamentes kultúrát szeretne. A munkásság vezetői viszont pártkultúrát akarnak s engednek terjeszteni. A kialakult vélemény: a munkásság kulturális életétől távol kell tartani a napi politikát. A magasabb politikai alapvető ismereteket azonban bele kell foglalni a művelődési munkába, annál inkább, mert a tömegeknek selejtes pártiskolája, politikai ismerete van. A munkásságot szakmai, pártvonalon és a szakszervezetekben lehet megközelíteni. Legjobb ez utóbbi, a szakszervezet nemcsak anyagi, hanem szellemi érdekképviselet is. A magyar klasszikusokat újra meg kell ismernie." Az értelmiségi problémák közt a következők merültek fel. „A mai értelmiség szűk látókörben nevelődött. Magyarországon kívül nincs élet. Az értelmiség egy része passzív a mostani nagy átalakulással szemben, más része kilendült a passzivitásból. A haladó, aktív értelmiségre a munkásságnak nélkülözhetetlen szüksége van. A falusi értelmiség nem olvas, nem akar könyvet vásárolni. Anyagi ereje sincs hozzá. A szabadiskolák, tanfolyamok vezetőit s az ügyvezetőket hasznos, gyakorlati könyvekkel, szakkönyvtárral kellene ellátni. A szabadművelődési munkával kapcsolatban felvetődött, hogy annak az egyes szakminisztériumok között való széttagolása nem célravezető és tarthatatlan."

43 A koalíciós ellentétek éleződése, a pártpolitika egyre markánsabb előtérbe kerülése a kultúrában, a szabad művelődésben is, a minisztériumban felerősítette a politikamentesség tendenciáit, ami ekkor már irreális művelődéspolitikai platform volt. Mint a közéletben, a kultúra, a művelődés területén is a szocialista tendenciák erősödtek fel, és ez maga után vonta az állásfoglalást, a „színvallást" is. A polgári, az egyházi irányítással folyó szabad művelődés ebben a helyzetben egyre inkább a társadalmi haladást keresztező pozícióba került. Ezt a korabeli jelentések is tükrözik. A „politikamentes" szabad oktatásra irányuló minisztériumi elképzeléseket azonban az egyházi szervezésű szabadiskolákban sem vették figyelembe. Jól tükrözi ezt a Csongrád Megyei Levéltárban fennmaradt beszámoló is. A Szeged belvárosi Róm. Kat. Plébániahivatai beszámolója szerint „Szeged város belterületén 7 egyházközség működik. Mindegyik egyházközségnek saját kultúrháza és abban előadások megtartására alkalmas kultúrterme van. A szabadművelődési programot valamennyi egyházközség részére az Actio Catholica kulturális bizottsága dolgozta ki, a program végrehajtásáról pedig, nevezetesen előadókról és esetleg kísérő műsorról az egyházközségek saját hatáskörükben gondoskodtak. Az előadá-