Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)
Bevezető
sok hetenként — a hétnek mindig ugyanazon napján — ismétlődtek, de úgy voltak elrendezve, hogy a hét minden napjára esett egy-egy másik egyházközségben előadás, hogy így az Actio Catholica kulturális bizottságának alkalma legyen az előadások látogatására- Az előadások gyűjtőcíme »Családi délután« volt. Az előadások felölelték az adott kor legfontosabb politikai-ideológiai problémáit, s nem kétséges, hogy a válaszok az egyház világnézetének szellemében fogalmazódtak meg. 44 A fiatal értelmiség számára az Actio Catholica „Szabadegyetem" címen tartott előadássorozatot március és április havában, s a felszabadulás utáni időszak szintén minden lényeges kérdését felölelte. A jelentés szerint az előadások látogatottsága mindenütt kielégítő, „egyes helyeken a várakozást messze felülmúló volt. Különösen azokban az esetekben, ahol a jelenben is aktuális kérdésekről vagy napjainkban széles körökben tárgyalt témákról esett szó". 45 A helyi szabadművelődési iskolák tananyagát általában rugalmasan kezelték és állították be. A különböző helyi elgondolások nagy szerepet kaptak. „A tájegység elsősorban meghatározója annak, milyen jellegű szabadiskolát alapítsunk. Más a hegyvidék kívánalma, más az Alföldé... de meghatározza a szabadiskola jellegét az a körülmény is, hogy a hallgatók többségét milyen foglalkozású emberek alkotják" - írta egy tanító a rendeletről. 40 A jászberényi rendőrkapitány azt javasolta a felügyelőnek, hogy a tanfolyamok, szabadiskolák és népfőiskolák tananyagát bővítsék ki a falusi és tanyai népre vonatkozó hivatalos rendeletek ismertetésével és megbeszélésével. Véleménye szerint „nem igazságos dolog megbüntetni őket olyasmiért, amit nem tudnak, s a szabadművelődési alkalmak éppen alkalmasak lennének rá, hogy hétköznapi problémáikat megoldják". 47 A helyi művelődési igények figyelembevételének fontosságát hangsúlyozta Homrogd község szabadművelődési ügyvezetőjének jelentése is. „Szabadiskolának ez évi tapasztalatai arról győztek meg bennünket, hogy ilyen iskolát felsőbb rendeletre, kellő előkészítés, környezetismeret, kívánalom és szükséglet feltárása nélkül megszervezni nem lehet. Mihelyt a hallgatóság azt veszi észre, hogy az iskola szelleme, közlési anyaga tőle idegen, a munkát nem tekinti magáénak és a maga érdekében valónak, és elfordul tőle." 48 A különböző szabadiskolák elsősorban a falusi lakosság körében voltak népszerűek, az üzemi munkásság inkább a szakképesítést nyújtó iskolákat látogatta. A miskolci szabadművelődési felügyelő szerint az „üzemekben szabadiskolát szervezni nem lehet, mert a művelődni vágyók a képesítést adó dolgozók iskoláját látogatják". 49 Vidéken a Parasztpárt és a Kisgazdapárt is szervezett tanfolyamokat. A Nemzeti Parasztpárt 1946. január 15-én azt jelentette a miniszternek, hogy az ország különböző vidékein összesen 500 községben szerveztek parasztiskolát. 50 A Parasztszövetség is sokfelé szervezett szabadiskolákat. Győr-Sopron megyei Központjuk 1946 októberében Győrött akart felsőfokú szabadiskolát létesíteni. A népfőiskola hallgatóit a vármegye 16 éven felüli parasztifjaiból akarták toborozni, községenként egy-egy hallgatóval, akik előzően felvételi vizsgát tesznek. A népfőiskolát egy évfolyamra tervezték, az előző tanév kísérleti népfőiskolájának folytatásaként. Az oktatók a Parasztszövetség vezetőiből és meghívott előadókból tevődtek össze, a hallgatókat családoknál helyezték volna el. A VKM az iskola működését engedélyezte. 51 A szabad művelődés tehát a legkülönbözőbb néprétegek között eltérő fokon és formában, sok politikai szervezet irányításával és részvételével folyt, s így igen nagy tömegekhez jutott el. Az ismeretanyag alkalmazkodott ahhoz a közeghez, amely felé irányult. Az eredmények ennek megfelelően igen vegyesek voltak. A szabadművelődési munkának mindenekelőtt jelentős része volt az analfabetizmus felszámolásában. Az analfabéta-tanfolyamok szervezését az Országos Szabad Művelődési Tanács is és a minisztérium is elsődleges feladatának tekintette. A Tanács egyik ülésén úgy határoztak, hogy felhívják a társadalmi egyesületeket és pártokat az analfabetizmus felszámolására irányuló közös munkára. A Tanács megszervezte az írni-olvasni nem tudók és az olyan pedagógusok felkutatását is, akik sikereket értek el a felnőttek oktatásában. A pedagógusok számára továbbképző tanfolyamokat rendeztek. 52 Az Országos Neveléstudományi Intézet összefoglaló adatai jelzik a tennivalók fontosságát, és egyúttal a tanfolyamok eredményeire is utalnak. Eszerint 1941-ben 261 000 analfabéta volt Magyarországon. Az 1948. december 31-i népszámlálás idején 189 000 analfabétát találtak. 53 Érdekes ezzel szemben egy jelentés, melyre a Szabolcs-Szatmár megyei szabadművelődési felügyelő 1945—1946. évi beszámolója utal, hogy „Az átalakulással járó nehézségek nem kedveztek az analfabéta-tanfolyamoknak. Az embereket nagy dolgok érdekelték." Itt is tapasztalható volt emellett, hogy a felnőttek restelkedése az olvasás-írás hiánya miatt visszatartotta őket a tanfolyamon való részvételtől. „Mindössze három tanfolyamot tartottunk, 180 órában, 67 hallgatóval." 1 "
