Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA

tetése, az üzemek életének szakszerű bemutatása, a gyári termelés jelentőségének felvázolása céljából. Ezek a vándortanítók lennének hivatva arra, hogy közművelődési tanfolyamainkba szakelőadásokkal bekapcsolódjanak. Kérem tehát szíves tájékoztatását arra vonatkozóan, hogy tanfolyamonként hány óraszámban látja szükségét ipari és háziipari ismeretek közlésének, hány vándortanító és mely időponttól kezdődően állhatna munkába, hogy e vándortanítók közvetlenül-e vagy mely felettes hatóságuk útján kereshetők meg az együttműködés megteremtése céljából. II. A miniszter úr szervezésében induló ipari és háziipari szaktanfolyamok munkatervébe viszont a vezetésem alatt álló minisztérium szabadművelődési ügyosztálya kapcsolódhatik be, tárcám költség­vetési terhére, általános művelődési anyag (irodalom, történelem, szociológia stb.) közlésével. Leg­utóbb rendeletben hívtam fel a szabadművelődési felügyelőket, hogy ebből a célból közvetlenül is ajánl­ják fel szolgálataikat a kereskedelmi és iparkamarák titkárainak, az ipartestületek és a ker. háziipari felügyelőségeknek. Ezzel kapcsolatban kérem miniszter úr részletes tájékoztatását a szaktanfolyamok helyét és időpontját illetően. Kérem miniszter urat, hogy az illetékes ipari és háziipari hatóságok figyelmét erre a szolgálatra felhívni szíveskedjék, hogy így az együttmunkálkodás annál zavartalanabb és sikeresebb legyen. III. A közelmúltban megjelent a szabadiskolákról szóló 5000/946. VKM sz. rendelet, melynek 6 pontja lehetőséget biztosít a szabadiskolák munkatervébe és szorgalmi idejébe iktatottan szakmai (háziipari) tanfolyamok szervezésére. Ha a szabadiskolákkal párhuzamosan működő szaktanfolyamok szervezési előkészítő munkálatai­nak lebonyolítását miniszter úr vagy közege nem tartja fenn magának, akkor a hivatalos út betartásá­val nyert engedély alapján a szabadiskola fenntartó testülete szervezi ezt meg - a helyi kívánságokhoz és lehetőségekhez mérten -, és ez esetben a szaktanfolyam költségeiről is a fenntartó gondoskodik. A most következő munkaévben szervezendő szabadiskolák helyéről és kezdő időpontjáról később részletes ismertetéssel szolgálok. Hetényiné s. k. Kiadmányozott fogalmazvány. - UMKL XIX. I-l-i-113 047-1946. („L. Gombos, K. X. 9. Simon.") Fenti tárgyú levelet küldtek a 113 046-1946. VKM sz. alatt a népjóléti miniszternek is. 36 Budapest, 1946. október 5. KÖRLEVÉL A SZABADMŰVELŐDÉSI HIVATALOK RÉSZÉRE AZ 1946-1947. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS ELKÉSZÍTÉSÉRŐL Az 1946-47. évi költségvetési előirányzatok szerkesztése körüli eljárás egyöntetűségének biztosítása érdekében az alábbi irányelvekre hívom fel felügyelő úr figyelmét: 1. Az egész évi gazdálkodás alapja a költségvetés, ez szolgál irányadóul az évi záró számadás elbírá­lásánál is, ezért a költségvetési előirányzat összeállításának alapos gondossággal kell történni. A költségvetésnek magában kell foglalni mindennemű biztosított vagy várható bevételt és minden­nemű szükséges és tervbe vett kiadást az 1946. évi VIII. hó 1-től 1947. VII. 31-ig. 2. A bevételi tételeket illetően tájékoztatásul közlöm az alábbiakat: a) a törvényhatósági hozzájárulás összegét az e tárgyban kiadott 105 920/946. sz. körrendeletnek megfelelően kell felvenni; b) az államsegély tétele alatt a pénzügyminiszter úr által engedélyezett hitelkerethez és az egyes sza­badművelődési terület nagyságához mérten szabadművelődési tevékenységre, szabadiskolákra, nép­könyvtárakra stb., valamint az ezekkel kapcsolatos személyi és dologi kiadásokra a vármegyéknél mintegy 40-50 000 Ft-ot, kiszállási költségekre mintegy 4-5000 Ft-ot, a városoknál mintegy 10­15 000 Ft-ot, illetve 1000-1500 F-ot lehet számításba venni. A fent megjelent összegeken felül megfelelő fedezet van biztosítva továbbá a 95 473/1946. VIII. sz. körrendelettel közölt kötött célokra, az 1000 lakoson aluli községekben és tanyákon szervezendő alap­ismeretterjesztő és közműveltségi tanfolyamok költségeire. Erről azonban külön költségvetés állítandó össze.

Next

/
Thumbnails
Contents