Dancs Istvánné: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 7. Budapest, 1988)

1945-1949 I. A SZABADMŰVELŐDÉS SZERVEZETÉNEK KIALAKÍTÁSA

veszik őket és ez az igénybevétel sokszor anyagi előnyöket is jelent számukra. Ezért olyan területről mennek el, amely pedig felkészültségüknél fogva hivatásuk volna: az iskolán kívüli nevelés - és beállnak szövetkezeti szervezőknek, sokszor pártvezetőknek vagy nemzeti bizottsági jegyzőknek. Ez is szükséges és helyes, azonban a mi munkánk szempontjából hátrányos. A szabad művelődés mostohagyermeke lett a tanítóságnak, a szomorú pedig az, hogy a falu népe is tőle várja ennek a munkának a végzését. Egyéb értelmiség, a közigazgatás emberei nagyon elfoglaltak, orvos, állatorvos, védőnő kevés van, ezek is a maguk szakmai munkája mellett megteszik azt, amit hivatalosan előírnak számukra, többre nem vállalkoznak, már csak azért sem, mert sokszor át kellene menniök a szomszéd faluba, kocsit nem kapnak, így elmarad az előadás. Vállalkozó gazdasági szakember szintén kevés van. Vannak kiváló méhészek, sok az aranykalászos és ezüstkalászos gazda, minden faluban akad, de ezek nem szokták meg a vezetést, vagy a közömbösségtől visszariadnak. Mert - sajnos - a társadalom a maga egészében közömbös a művelődési munka iránt. Volt alkalmam hazánk más részén is működni mint tanár, összehasonlítást tehetek, a Viharsarok népének közömbösségét feloldani a legnehezebb feladat. Talán a más téren lezajló viharok elvették ez irányban a vitalitását. Amíg más vidéken a múltban is széltében olvasták a népi írókat, ide azoknak a szava alig jutott el„ pedig róluk volt szó. Érdekes tapasztalatokkal jár a néhol található falukönyvtár katalógusának átnézése. A külföldi irodalom (regény) sokkal nagyobb számban szerepel ott, mint a hazai írók, de különösen azok, amelyek a nép kezébe valók. Amíg Magyarország más vidékein már régen rendeznek népfőiskolákat, falunapokat, falu-, tanyatisztasági versenyeket stb. ezek a fogalmak a mi területünkön ismeretlenek. Nemcsak a falu népe, de vezetői sem ismerik ezeket. Nincs meg az a közösségi szellem, amit a Dunántúlon vagy a Felvidéken tapasztal az ember az ottani magyarság soraiban. Ennek okai ha keressük - nagyon messzire vezetnek vissza: Török idők, harc a természettel, az Alföld klímája, egész miliője stb. A társadalmi képlet felbomlott, az új kialakulóban van, ez is kedvező színeket mutat a jövő szabadművelődési munkája elé. A kialakuló társadalmi képnek már látszanak a főbb vonásai, homogénebb lesz, mint a múltban volt, a parasztság, munkásság, értelmiség ősi életformája megmarad, de ezek a rétegek közel kerülnek egymáshoz. Az utóbbi évek megmutatták, mennyire egymásra szorulnak, kialakulóban van az Alföld dolgozó társadalma. Ez bizonyos polgáriasodást hoz magával, amely már a múltban megindult. Az egészségesebb gazdasági, politikai képlet magával hozza az egészségesebb társadalmi életet. A nagy társadalmi ellentétből fakadó indulatok lecsendesednek. A jövő évad művelődési munkájának szervezője szilárdabb adottságokkal számolhat, mint a jelen, vagy a legközelebbi jövő munkása. Célkitűzései nem találnak olyan meredek falakat, a segítőkészség kialakul. Eddig ismeretlen fogalmak a mindennapi élet tartozékaivá válnak, és megindul az a művelődési munka, aminek alappillére a társadalom szabad művelődése vagy legalábbis művelődési törekvése. IV. Szellemi kép Ha az iskolán kívüli nevelés munkása maga elé terveket tűz ki, tisztában kell lennie az adott szellemi, művelődési helyzettel is, amire további terveit építi. A múlt és jelen szellemi képe talán a legszomorúbb vármegyénkben. Politikusok termettek területünkön, de a szellemi élet mestereivel nem nagyon dicsekedhetünk. Nincsenek hagyományaink, mint ahogyan nincsen ennek a területnek néprajzi jellege, ha ugyan Apátfalva, néhány szlovák község annak számít. Ennek oka ismét messzire vezet vissza, a török időkig és az azután következő telepítésekigA magasabb művelődést az egész vármegyében néhány középfokú iskola képviselte. Végtelen szomorú az oktatásügy helyzete, a meglevő iskolák és felszerelésük jó részben romokban. A magasabb művelődés mellett vigasztalan képe van az alsó fokú iskolázásnak is. Iskola még lenne, ha romokban is, de tanerő már évek óta nincs. A tantermek száma sem elegendő. Van olyan község, ahol télen egyetlen tanteremben sem lehet tanítani. Pedig a mi munkánk is az iskolában zajlik le. Ma javulóban van a helyzet, de az iskolán kívüli nevelés szempontjából alig. Több községben egyetlen tanerő küszködik száznál több gyerekkel, délelőtt, délután. Nem kívánható tehát, hogy iskolán kívüli nevelési munkát végezzen. De más sem vállalkozik erre. A tantermek szemléltetőeszközei elpusztultak, a népkönyvtárak tönkrementek vagy néhány ma már nem használható könyv maradt meg. A múlt szigorú iskolapolitikájának köszönhető, hogy analfabéta probléma nincs, illetve nem nagy jelentőségű. Annál fontosabb azonban a társadalom nevelése és az önnevelés útjára terelése. Az elvadult, a háború folytán szétzüllött lakosság, a lelki nevelés nélkül évek