Boreczky Beatrix: Az Újjáépítési Minisztérium működésének válogatott dokumentumai, 1945–1946 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 6. Budapest, 1987)
Iratok
re. A tárcaközi bizottságban az összes érdekelt gazdasági tárcák kiküldöttei vesznek részt, minisztériumunk azonban a bizottságból kimaradt. Csoportunk — mely a Közellátásügyi Minisztériummal állandó összeköttetésben van — • azonnal szóvá tette az ügyet illetékes helyen, s ott sajnálkozásuknak adtak kifejezést, hogy minisztériumunk a rendelet vonatkozó §-ából kimaradt, de arra kértek, tekintsünk el a rendelet módosításától, minthogy az hosszadalmas és körülményes s elégedjünk meg azzal, hogy tárcánkat átirattal meghívják a bizottságba, s a jövőben minden bizottsági ülésről meghívót küldjenek. Ez közvetlenül a legutolsó ülés előtt megtörtént, s ennek alapján a f. hó 17-én tartott bizottsági ülésen már részt vettünk. Az Árucsere Iroda tevékenysége kereskedelempolitikai szempontból elvileg is, és gyakorlatilag is rendkívül figyelemre méltó. Elvileg azért, mert egyfelől a rekvirálások, másfelől a hatósági elosztás kényszerintézkedései helyett a mezőgazdák részére szabad elhatározásból létesít árucserét. Ugyanakkor viszont az árucsere technikai lebonyolítása teljes állami finanszírozás — irányítás és ellenőrzés — mellett történik, a technikai lebonyolítást pedig a három legnagyobb szövetkezetünk kereskedelmi szervezete végzi el. Elmondható tehát, hogy oly kereskedelmi és közellátási konstrukció létesült, amely a mai átmenetgazdálkodási helyzetben egyfelől a szükségszerűség által parancsolt irányítással, másfelől azonban a szabadgazdálkodásnak a lehetőségeit egyesíti. Az egész organizáció megszervezése — amellyel kapcsolatos megbeszélésekben csoportunk is részt vett — a lehető legnagyobb rugalmasság elvén alapul. Újjáépítési szempontból az Iroda munkáját a legnagyobb figyelemmel kell kísérnünk, mert mind a mezőgazdaságnak ipari eszközökkel és árukkal való ellátása, mind az iparnak és a városi lakosságnak élelmiszerekkel való ellátása, az újjáépítés munkájának egyik előfeltétele. Különös figyelemmel fogjuk kísérni az Iroda által engedélyezendő ún. magánkompenzációkat, melyekben a legnagyobb ipar- és bányavállalatok az Iroda ellenőrzése mellett, de saját organizációjukkal és árujuk ellenében szerzik be a munkásaik részére szükséges élelmiszereket. Amint azt munkatervünkben annak idején lefektettük, ez egy olyan kényszermegoldás, amelyet csak a legszigorúbb közületi ellenőrzés mellett tudunk helybenhagyni. A mostani ülés tárgysorozatából tárcánkat elsősorban az újonnan foldhözjuttatottak munkaeszköz-ellátásának kérdése érdekelte, minthogy ennek a kérdésnek a tárgyalását mi kezdeményeztük, s megoldása különösen újjáépítési szempontból bír nagy fontossággal. Ez a kérdés a csatolt jegyzőkönyvek tanúsága szerint a még távollétünkben megtartott megelőző üléseken is szóba került, végleges megállapodásra azonban nem jutottak. A mostani értekezleten azután a tárcaközi bizottság javaslatunkra a kérdést akként döntötte el, hogy az újonnan foldhözjuttatottak munkaeszköz-ellátása most már ne külön akció keretében, hanem a csereiroda útján biztosíttassék. Minthogy feltehető, hogy az igényjogosultak egy része mezőgazdasági termeivényekkei nem rendelkezik, a lebonyolítást végző szövetkezetek az irodától olyan utasítást kapjanak, hogy