Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
I. A VASÚTI KÖZLEKEDÉS MEGINDULÁSA
Végül tisztelettel jelentjük, hogy az igazgatóság budai törzsét ideiglenesen az ottani legrangidó'sebb tisztviselőnk, Hendel József igazgatóhelyettes vezeti, akivel az érintkezést felvettük, s azt igyekszünk továbbra is fenntartani. Az Igazgatóság vezetésével ideiglenesen megbízott tisztviselő: Zacharias Czipszer Az Üzemi Bizottság elnöke Fogalmazvány. - MÁV lg. 1945-867. 1 Az előző (6/A sz.) dok., amely az 545/1945. KKM számot kapta. 2 Az A-M jelű mellékletek nem találhatók a KKM iratai között. 3 A jelentést ld. a 9/A és B sz. dok.-nál. 7 Budapest, 1945. február 21. A MÁV IGAZGATÓSÁG EMLÉKEZTETŐJE VAS ZOLTÁN KORMÁNYBIZTOS RÉSZÉRE BUDAPEST ÉLELMEZÉSE ÉS SZÉNELLÁTÁSA ÉRDEKÉBEN TEENDŐ VASÚTÜZEMI INTÉZKEDÉSEKRŐL Pro memoria Előzetesen folytatott tárgyalás alapján Budapest Székesfőváros élelmezésének és szénellátásának biztosítására vasúti szempontból tisztelettel jelentjük a következőket: Eddigi gyakorlatunk szerint Budapest Székesfőváros legszűkebb napi élelmiszerszükségletének tényleges leszállításához naponta átlag 50 vasúti kocsi befutása szükséges. (300 tonna liszt = 20 kocsi, 120 tonna burgonya =s 8 kocsi, 50 tonna zöldség = = 5 kocsi, 50 tonna hüvelyes = 3 kocsi, 50 tonna zsír === 4 kocsi, élőállat = 5 kocsi, egyéb (cukor, só stb.) = 5 kocsi). Tekintettel a mai rendkívül nehéz közlekedési viszonyokra, az élelmiszerek befutását biztosítva csak akkor látjuk, ha az élelmiszerek továbbítása ún. zárt vonatokkal történik. Az élelmiszerek továbbításához az alábbi zárt élelmiszervonatok közlekedését javasoljuk: 1. Minden hétfőn és 2. minden csütörtökön egy-egy vonat Nyíregyházáról, Debrecen, Szolnok, Cegléden át (főként burgonya és káposzta-küldeményekkel). E két vonatnak kellene továbbítani a Záhony—Nyíregyháza, Vásárosnamény—Nyíregyháza és Mátészalka—Nyíregyháza vonalakon feladott élelmiszerküldeményeket is.