Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

VIII. A GÉPJÁRMŰ-KÖZLEKEDÉS FEJLŐDÉSE

rendelkeznek, ezért kell olyan állapotba hozni technikai és pénzügyi téren, hogy alapját képezze az új autófuvarozási iparnak. Nem lehet természetesen másra gondolni, mint egy hatalmas szövetkezetre, ahol a részjegyek tulajdonosai legelsősorban a gépjárművezetők és csak másodsorban közületek és más személyek. Egyetlen, általunk is elfogadható forma megteremtéséhez éppen most van meg a kellő lélektani pillanat. Ennek elmulasztása bűn volna a gépjárművezetőkkel szemben. Nem is látunk áthidalhatatlan nehézségeket ennek útjában. Tisztán áll mindenki előtt, hogy az autófuvarozás csak lassan fog megindulni s így esetleg évek múlva lesz olyan nagy autópark mint volt a háború előtt. Van tehát egy-két évi karancidő,

2 s ez lehetővé tenné a szövetkezet megerősödését. A meglévő garázsokat és javító üzemeket e szövetkezet sajátítsa ki, vagy vegye meg, ha annak tulajdonosai igazolt személyek és az ezért járó összeget egy-két évi várakozási idő után fizesse meg. Új kocsipark beállítása sem volna megoldhatatlan feladat. A leszerelő, illetve visszavonuló hadseregtől, respektive a Vörös Hadseregtől valószínűleg megfelelő mennyiségű kocsit lehetne vásárolni, úgyannyira, hogy azzal a fuvarozás szinte az ország egész területén megindítható volna. Mindenesetre elsősorban a teherfuvarozás, majd a főváros és környékének autóbusz forgalma utána pedig egyéb fuvarozások. Nem lehet számokban kifejezni azokat az anyagi lehetőségeket, amiket ezek a fuvarozási engedélyek nyújtottak a múltban s esetleg a jövőben nyújtanak. Hogy képletesen illusztráljuk és kívülállók részére is ismertté tegyük, elmondhatjuk, hogy például egy volt gépjárművezető vásárolt egy taxi rendszámot. Megélhetési lehetősége nem tette szükségessé, hogy az ezzel keresett összeget megélhetésére fordítsa így azon újabb rendszámot vásárolt. így ért el rövid öt év leforgása alatt odáig, hogy hét rendszám birtokosa lett. E hét rendszámot adta át az akkor alakult Kéktaxi iparosok szövetkezetének. E szövetkezet új kocsikkal indulva a rendszámokért havi 250 pengős bért fizetett. így jutott a szóban forgó egyén havi 1750 pengős munkanélküli jövedelemhez. De ez csak egy példa. Ezek a busás jövedelmek annyira kecsegtetőek voltak, hogy egy-egy rendszám birtokáért érdemes volt harcot folytatni, hajlongani, esetleg anyagi áldozatot hozni. A fent említett példa a taxi iparból való és ugyanilyen s még ennél nagyobb jövedelmet biztosított egy teher- vagy személyfuvarozási engedély. Amíg tehát e jogosítványok tulajdonosai busás jövedelmeket vágtak zsebre, addig az alkalmazott gépjárművezetők sok esetben éhbér mellett voltak alkalmazva. Hogy megélhetésüket mégis biztosítsák családjuk tagjainak munkaerejét adták bérbe. Ezeknek az állapotoknak mégegyszer nem lehet visszatérni. Amint mi a dolgok jelenlegi állásából látjuk, ezek a régi jogosítványbirtokosok már megtették a lépéseket s mint a lapokból értesültünk Miniszter Úr egy küldöttségnek ígéretet is tett arranézve, hogy a kérést rövidesen teljesíteni fogja. Mi ez ellen élénken tiltakozunk. Nem lehet cél egy olyan kisipar megteremtése, amely ismét a régi, számára jól bevált recept szerint folytatná működését. Megítélésünk szerint a kisipar termelése versenyképtelen, tehát marad számára, életbenmaradásának megőrzéséhez az egyetlen lehetőség, a munkás még nagyobb fokú kizsákmányolása. Vagy a nagytőke bekapcsolása,