Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
VIII. A GÉPJÁRMŰ-KÖZLEKEDÉS FEJLŐDÉSE
aminek lélektani ismertetését éppen Miniszter Úr előtt tartjuk szükségtelennek bővebben kifejteni. Egyetlen megoldás tehát a szövetkezet, melynek üzleti hozama visszaszármazna a dolgozó munkásokhoz. Elhisszük, hogy egy ilyen megoldás egy-kétezer személyt fájdalmasan érintene, de tízezrei a gépjárművezetőknek szabadulnának fel ezáltal. S ha elismerjük és meggyőződésünk, hogy elérkeztünk a szabadság hónába, úgy meg kell mutatni e téren is a tényleges szabadságot a munkásnak. Arról nem is tartjuk szükségesnek beszélni — bár nem lehet mellékes szempont — hogy milyen előnyöket jelentene egy ilyen szövetkezet felállítása nemzetgazdasági szempontból. Az elmondottak alapján tisztelettel kérjük Miniszter Urat, hogy álláspontunkat magáévá téve adja meg a lehetőségét annak, hogy egy ilyen szövetkezet létrehozásának előmunkálatai az illetékes hatóságok bevonásával megindíthatok legyenek. Polgár József főtitkár Tisztázat. - UMKL KKM II/4. 1945-6265. A Gépjárművezetők Országos Egyesületéből alakult szakszervezet az emlékiratot benyújtva kérte a minisztertől a javaslatok elfogadását és az ügyben folytatandó tárgyalásokra való meghívását. A KKM 1945 júniusában — a Szakszervezet bevonásával — több értekezletet tartott és ennek eredményeként megalakult a Gépjárművezetők Általános Fuvarozási Szövetkezete. 1 Baross Gábor a Postatakarékpénztár elnök-igazgatója az 1926-os frankhamisítási bűnper egyik vádlottja. A bíróság felmentette, ezután nyugalomba vonult (vö. Iratok az ellenforradalom történetéhez III. kötet. Az ellenforradalmi rendszer gazdasági helyzete és politikája Magyarországon 1924-1926. Bp. 1959. 829.1.). 2 „Karancidő" — valószínűleg garancia- (garance) idő. 118/A Budapest, 1945. június 12. A GÉPJÁRMŰ RONCSGYŰJTŐ ÉS ÉPÍTŐ KÖZPONT MEGALAKULÁSA A Gépjármű Iparosok és Kereskedők Szabadszervezete, a KÖGE, a MATEOSZ, és a Cordatic Magyar Gumiabroncs Rt. (az alábbiakban röviden GKMC) együttesen a következő javaslatot teszi: A GKMC egy alkalmi alakulást létesít, melynek neve Gépjármű Roncsgyűjtő és Építő Központ (alábbiakban röviden Központ). Ebben a szervben a teljes magyar 34* 451