Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

VIII. A GÉPJÁRMŰ-KÖZLEKEDÉS FEJLŐDÉSE

117 Budapest, 1945. május 8. A GÉPJÁRMŰVEZETŐK SZABAD SZAKSZERVEZETE EMLÉKIRATA A KKM-HEZ AZ AUTÓFUVAROZÁS HELYZETÉRŐL ÉS ÚJJÁSZERVEZÉSÉRŐL Miniszter Űr! Az alantiakban ismertetjük az autófuvarozási iparban eddig fennállott helyzetet, egyidejűleg eló'terjesztjük elgondolásainkat, illetve azokat a megoldásokat, melyek szerint rendezést nyerhetne ez a kérdés olymódon, hogy az a legközelebbró'l érdekelt gépjárművezetőket teljes egészében kielégítse. A gépjárművezetők összességének az a kérése, hogy mielőtt Miniszter Úr fuva­rozási engedélyeket kiadna, hallgassa meg a gépjárművezetői érdekeltség kívánságát, mert úgy látják, hogy érdekeik a nagytőkével, valamint a kisiparral szemben csak akkor védhetők meg maradéktalanul, ha eltűnnének a különböző vállalatok, meg­szűnne a kisipar ebben a foglalkozási ágban és létesülne egy olyan szövetkezet, amely nemcsak a munkás, de nemzetgazdasági szempontból is a legteljesebb kielégítést nyújtaná. Ismertetésünket, illetve előterjesztésünket tisztelettel az alantiakban tesszük meg. 1945-ben, amikor a Vörös Hadsereg felszabadította Budapestet, lezárult egy kor­szak, amelyben soha és semmi körülmények között nem adtak igazat a dolgozó munkásnak, és a kizsákmányolás eszközeiben nem volt különbség nagytőke, vagy kisipar között. Ha nyíltan és őszintén akarunk a kérdéssel foglalkozni, akkor nyu­godtan mondhatjuk, hogy a kizsákmányolás terén vezető szerep jutott a kisiparnak. Az elmúlt idők munkásmozgalmai élénken világítanak rá e megállapításra, mert amíg a nagyüzemekben folytatott bérmozgalmak a munkásság szervezettsége mellett teljes győzelemmel végződtek, a kisiparban ezek a mozgalmak a legtöbb esetben fiaskóval végződtek. A nagyüzemek, ha a munkásság bérmozgalmainál a sztrájk fegyveréhez nyúlt, azt nem tudták kivédeni, ezzel szemben a kisiparban, ahol a munkáltató saját magán kívül még családtagjait is be tudta vonni a munkába, ezek

Next

/
Thumbnails
Contents