Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
VII. A KÖZÚTI HÁLÓZAT HELYREÁLLÍTÁSA
országrészen csupán három. Ezért a vasúti szállítási távolságok és fuvarköltségek csökkentése céljából Budapest—Sátoraljaújhely között 2—3 közepes termelőképességű üzemen kívül levő magánkőbányának megindítása szükséges, esetleg a kincstár részére való megvásárlás útján. Szükséges Összesen 5200 vagon cement. E mennyiség a cementgyárak termelésének alig néhány százaléka, s így minden további nélkül biztosítottnak lehet tekinteni. A bitumenre nézve előadjuk, hogy ez idő szerint csak hazai kőolajból előállított bitumen szerezhető be, mely magas paraffin tartalma miatt — külföldi bitumennel való feljavítás nélkül — közúti célokra nem megfelelő. Az évi szükségletünk kereken 300 vagon, amiből legalább 150 vagont külföldről kellene behoznunk. A hazai kőolaj lepárolók közül legfeljebb a Shell Kőolaj Rt. telepe tekinthető olyannak, amely kisebb parafintartalmú, de mégsem kifogástalan bitument képes előállítani. Szükséges lenne a magyar kőolajlepárló telepeket paraffinmentesítő berendezésekkel felszerelni. A szükséges 215 vagon gömbvas, 2200 vagon szén és 1700 vagon kőolajtermék három év alatt kb. egyenlő megosztásban a hazai termelésből előreláthatólag könnyen biztosítható lesz. A terv megvalósítása igen nagymennyiségű anyagszállítást igényel. E szállítások az államvasutakat évi kereken 120 000 db 15 tonnás vasúti kocsival átlag 200 km hasznos szállítási távolsággal veszik majd igénybe. Ezen távolságok a tokaji vasúti, Tisza- és a bajai vasúti Duna-híd megépítése útján jelentősen le fognak csökkeni. Az ország vonóállat állománya a békebelinek 30—40%-át teszi ki (helyenként változó), mely a mezőgazdaság céljaira sem elegendő. Ezért az államépítészeti hivatalok tehergépjárómű állománya kiegészítendő lenne, hogy ezekkel, valamint a bérfuvarozók járműveivel együtt 200 db pótkocsis teherautó állandóan rendelkezésre álljon. Az útfenntartó hivatalok és az építési vállalatok tulajdonában levő építési eszközök és gépek, szerszámok, kisebb kiegészítésekkel elegendők lesznek. Szaporítani kellene azonban a hordozható, keskenyvágányú görpálya felszereléseket, mintegy 20 km-el és 500—600 db-al, a hozzájuk szükséges járóműveket is. Az államépítészeti hivatalok kezelése alá tartozó gépek és felszerelések, járművek okszerű karbantartása érdekében célszerű lenne a budapesti és székesfehérvári állami útigépjavítóműhelyek egyesítése. A nyersanyagok, segédanyagok és energiára vonatkozó szükségletet külön kimutatásokban csatoljuk, amelyekben az építési munkákon felül a rendes útfenntartási munkák szükségleteit is beállítottuk. A terv kiviteléhez szükséges munkaerő (átlagosan szükséges munkáslétszám) és annak szakképzettségéről összeállított melléklet kimutatás szerint évi átlagban összesen 7500 kubikus és napszámos, továbbá 300 szakmunkás (kövező, kőműves, gépész, ács stb.) foglalkoztatása lesz biztosítható. A munkák várható költségeire — három év alatt összesen 51,5 millió pengő szükséges.