Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
VII. A KÖZÚTI HÁLÓZAT HELYREÁLLÍTÁSA
amikor munkahelyéről eltávozik valamely oknál fogva és azt bármelyik szerszám nyelére ráköthet, egyébként terhet nem jelent, miután azt akár zsebben, vagy az élelmiszer csomagban is el tud helyezni. 5. Az útőrök részére szolgálati pisztollyal való ellátását kérjük, hogy ezáltal úgy a saját személye, mint az állam, illetve a vármegyének a tulajdonát képező javaknak a megőrzését is — de ez által az útőri tekintélyünket is növelné vele —, nagyban fokozná, de igen fontos volna azon útőrök részére, kik a várostól és községektől több kilométer távolságban laknak, kint útőrháznál, hogy úgy a saját, mint családja életét veszélyeztető személyek ellen meg tudja védeni, több esetben előfordult már, hogy egyes útőröket ismeretlen egyének megtámadtak saját otthonukban. 6. Kérjük, hogy az útőröket is ugyanabba a fizetési osztályba sorolják be, melyben a vasúti és postai altisztek vannak, hogy a közalkalmazott és közalkalmazott között fizetéskülönbség ne legyen, miután iskolai képzettsége sem nagyobb úgy az egyiknek, mint a másiknak, így ki van téve bármelyik útőr annak, hogy akár a postai altiszt, vagy vasúti altiszt szinte lenézően beszél az útőrrel és egyben kérjük a fizetésünket mielőbb erre a színvonalra felemelni. 7. Kérjük, hogy az útőrök részére kerékpár guminak a beszerzését tegyék lehetővé olyképpen, hogy azt a legminimálisabb hatósági áron meglehessen venni, ez már azért is fontos, mert naponta szolgálati ügyben igen sokat kell a kerékpárunkat használni. 8. Az útőri sapkajelvények eltörlését, miután sok esetben az útőrt csak kigúnyolják vele, miután csak krumplicsősznek, illetve mezőrendőrnek titulálják és ezáltal az útőri tekintélyünk is veszélyeztetve van. 9. Az útőri versenyek azonnali megszüntetése, legtöbb útőr nincs abban a helyzetben, hogy akár az élelmezés, akár pedig ruházati szempontból kellő munkát a fent vázolt okok miatt végre tudja hajtani, de nem kívánatos a verseny megtartása annálfogva sem, miután a legtöbb útornek csak a munka kedvét venné el az a tudat, amikor a kitűzött jutalmat úgy látná, hogy azt nem az kapja el, aki azt talán kiérdemelné, — ellenben hozzájárulunk ahhoz, hogy az útőröket bizonyos időközönként és az útőr tudtán kívül az illetékes urak tartsanak útbeutazást és aszerint jutalmazni az útőröket, hogy kinek milyen a szakasza, de figyelembe venni azt is, hogy egyes útőri szakasz milyen forgalmas, milyen széles a kőpálya, milyen kőburkolattal van ellátva? stb., miután a legtöbb esetben függ a talaj minőségtől is a kőpálya állapota, ellenben vállaljuk a versenynélküli becsületes munkát. 10. Kérjük, hogy az útőröket a minden időszaknak megfelelő és az útőrök által jóváhagyott és elfogadott típusú egyenruhával lássák el, ami egyben meg fog különböztetni bennünket az úton járó-kelő polgári egyénektől és ugyanakkor az útrendőri tekintélyünket is növelni fogja. 11. Kérjük, hogy az útőröket érintő miniszteri rendeletek megszerkesztéséhez, illetve megszövegezéséhez hívják meg az Útőrök Szakszervezetének kiküldötteit, hogy már ott eleve ki lehessen küszöbölni a később revideálásra szoruló részeket.