Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
VI. A HIDAK ÚJJÁÉPÍTÉSE
felelően valamivel nőni fog. Az anyag mnősége visszahajlítás után is kifogástalan, mert 21% fölötti nyílást és 30 kg/mm 2-en felüli folyási határ mellett 55 kg/mm 2 körüli szakító szilárdságot ad. A roncskiemelés megkívánja, hogy egyes lánckötegek átvágásával a kiemelt láncokat feldaraboljuk, továbbá más lánckötegek annyira tönkre mentek, hogy csak a láncfejük, — tehát éppen a legnagyobb megmunkálást igénylő részük, — maradt felhasználható állapotban. Ez a tény önként felvetette azt a gondolatot, hogy nem lehetne-e a lánclemezeket újból összehegeszteni, illetve anyagmegtakarítás érdekében az új lánclemezeket is külön fejdarabok és külön keskenyebb középrész összehegesztésével előállítani. A nagy jelentőségű kérdés eldöntésére a Műegyetem Technológiai Intézetében hegesztett próbadarabokat készíttettünk, melyeket szakítási és fárasztási, valamint mikroszkopikus szövetszerkezeti és röntgen vizsgálatoknak vetettünk alá. Ezzel párhuzamosan kísérleteket végeztünk annak eldöntésére, hogy az egyes lánclemezeknek pantográffal — autogénnel való kivágása megengedhető-e a régen alkalmazott hosszadalmas és költséges fúrással és marással történő kiszabás helyett. A kísérletek eredményeit a Műegyetem szakértő tanárainak, valamint az Iparügyi Minisztériumnak és a MÁVAG-nak szakértőiből álló bizottság elé terjesztettük. A bizottság a kérdés alapos megvizsgálása után arra az eredményre jutott, hogy a) a lánclemezeknek pantográffal, autogénnel való kivágását megengedhetőnek tartja és javasolja azzal, hogy a vágott felület 1—2 mm-rel utánmarassék. b) A láncok hegesztése a kísérleteknél alkalmazott külföldi (Oerlikon) jó és egyenletes minőségű hegesztő pálcákkal, valamint utólagos hőkezeléssel és minden egyes varrat röntgen vizsgálata mellett megbízhatóan volna végrehajtható és a lánc, mint szerkezeti elem egy irányú és kis határok között ingadozó igénybevételére tekintettel különösen alkalmas volna hegesztésre. Ezen kívül a megoldás 0,5—1 millió forint és 400 tonna vasanyag megtakarítást tesz lehetővé. A hegesztéssel való láncgyártást a bizottság mégsem merte javasolni, mert az adott vasgyártási (különféle egyenlőtlen ócskavas és ércanyag stb.) viszonyok mellett nem látja biztosíthatónak, hogy az anyag kémiai összetétele és minősége mindig pontosan ugyanaz legyen, és főként az előírt 0,28% C és 0,13% Si tartalom ne legyen túllépve. Ha pedig ez előfordul, akkor a meglehetősen rövidre szabott építési idő és főként a vashengerdék túlterheltsége nem teszi majd lehetővé a nem megfelelő anyagok visszatartását, illetve újrahengerlését. Ugyanez vonatkozik a hegesztési munkákra és a hőkezelésre is, ahol hegesztő munkásaink egyenlőtlen iskolázottsága és munkája folytán hibákkal kell számolni és az idő rövidsége miatt nem lesz mód a hibás darabok kiküszöbölésére és újragyártására. Ezenkívül a hegesztés okozta esetleges vetemedések és eltorzulások a lánchosszak utólagos megváltoztatását és a csaplyukaknak ismételt újrafúrását tenné szükségessé, ami a láncgyártás folyamatos munkáját nagy mértékben lassítaná. Az új láncokat a fentiek alapján pantográf vágással fogjuk a régivel teljesen azonos anyagból kivágni és megmunkálni, a szétvágott régi láncokat pedig kevésbé kényes vidéki hidak főtartóinál fogjuk övlemezként hegesztéssel felhasználni.
