Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
V. A GAZDASÁGI VASUTAK HELYREÁLLÍTÁSA
83/a Budapest, 1946. szeptember 27. A GF HATÁROZATA A MEZŐGAZDASÁGI MAGÁNVASUTAK ANYAGÁNAK AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT RÉSZÉRE VALÓ BIZTOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN Határozat A Gazdasági Főtanács elvben kimondja, hogy a földbirtok-reform során feleslegessé váló mezőgazdasági magánvasutak anyagát — amennyiben azok üzemen kívül vannak és közeli üzembehelyezésük nem remélhető — a tulajdonosoktól véglegesen igénybe kell venni és a közlekedésügyi miniszter rendelkezésére bocsátani. A közlekedésügyi miniszter az ekként rendelkezése alá került vasúti anyagokból elsősorban az állami szénbányák igényét köteles kielégíteni. Az igénybevétel a forgalmi értéknek megfelelő térítés ellenében történik. Felkéri a Gazdasági Főtanács az iparügyi miniszter urat, hogy a földművelésügyi-, kereskedelem- és szövetkezetügyi, közlekedésügyi és az igazságügyminiszter urakkal egyetértésben a fentiek tárgyában 15 napon belül kormányrendelet-tervezetet szíveskedjék a minisztertanácshoz — és előzetesen a Gazdasági Főtanácshoz — bemutatni. Dr. Rátz s. k. pénzügyminiszter a Gazdasági Főtanács elnöke h. Másolat. - UMKL Közi. M. 1/1. 1947-3166.