Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)
III.AVASUTAK A STABILIZÁCIÓ IDEJÉN
3. ÜZEMI BIZOTTSÁGOK Ugyancsak a felszabadulás után a Közlekedésügyi Miniszter Úrnak 9100/1945. KKM sz. rendeletével 5 a munkának, mint a termelés egyik legfontosabb tényezőjének megbecsülése, valamint a gazdasági élet megszervezése végett a vasutak önálló műhelyeiben, a fűtőházaknál, a pályafenntartásnál — vagyis az igazgatóságot, az üzletvezetőséget és a forgalmat kivéve —, minden szolgálati főnökségnél, amely 50-nél több alkalmazottat foglalkoztat, üzemi bizottságok alakultak. Az üzemi bizottságok figyelemmel kísérik az alkalmazottak munkaviszonyából folyó jogainak érvényesítését, kötelezettségeinek teljesítését, valamint a munkafegyelem kellő biztosítását. Figyelemmel kísérik az alkalmazottak gazdasági, jóléti érdekeit, különösen pedig a családvédelemre, a balesetek elleni védekezésre, valamint az egészségügyi berendezésekre vonatkozóan tett intézmények működését, valamint az alkalmazottakkal való bánásmódot. Javaslatokat tesznek illetékes helyen a felsorolt intézkedésekre, az üzem munkájának műszaki és gazdasági szempontból való fejlesztésére, valamint új racionális munkamódszerek kidolgozására. Kiváló munkateljesítmény esetén egyes alkalmazottak előléptetését, illetve jutalmazását javasolják. 4. KONZUM SZÖVETKEZET Még az 1945. évben felállításra került az Államvasúti Alkalmazottak Konzum Szövetkezete, amely az államvasúti alkalmazottakat élelmiszerrel és ruházati cikkekkel van hivatva ellátni a szövetkezésben rejlő erő teljes kihasználásával. Igen jelentékeny intézkedése a Konzum Szövetkezetnek, hogy a közelmúltban kiadott rendelkezésével lehetővé tette az államvasúti alkalmazottaknak és nyugdíjasoknak ruházati és cipő árucikkeknek a pénzügyi nehézségekhez mért ez idő szerint 3 havi részletre történő vásárlását. 5. MAGYAR ÁLLAMVASUTAK NYUGDÍJINTÉZETE A Magyar Államvasúti alkalmazottak nyugellátás szempontjából 1946. évi december l-ig két nyugellátó intézménynek voltak a tagjai, éspedig a munkások —beleértve a poggyászhordárokat is — a nyugbérpénztárnak, az évi fizetéses alkalmazottak pedig a nyugdíjintézetnek. A két intézménynek tagjai egymástól eltérő jogszabályok alkalmazásával szereztek igényt a nyugellátásra. A jogszabályok közötti különbségek főleg abban nyilvánultak meg, hogy a nyugdíjintézetnek az alkalmazottak már a 18. életév betöltésétől tagjai lehettek, és felső korhatár nem volt megállapítva. Ezzel szemben a nyugbérpénztári tagsághoz a 24. életév betöltése, és legalább 3 évi megszakítatlan szolgálati idő kellett az 55. életéven felül pedig a nyugbérpénztár tagjai közé munkást felvenni nem lehetett. A legkisebb nyugellátásra való igényjogosultságot a nyugdíjintézeti tag 9 év* 6 hó és 1 nap tagsági idő után szerzi meg, ezzel szemben a nyugbérpénztári tag 9 év, 11 hó és 1 napi tagsági idő után juthatott a legalacsonyabb nyugbérhez. Még nagyobb különbség mutatkozik az özvegyeknél, ahol a nyugdíjintézeti tag özvegye férjének
