Pálmány Béla: Dokumentumok a magyar közlekedés történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 5. Budapest, 1981)

A magyar vasutak a II. világháború alatt A modern közlekedési hálózat kiépülése után, a XIX. század második felétől a szállítási berendezések a katonai infrastruktúra szerves részévé váltak. A XX. század két nagy világháborújában és különösen az 1939—1945 közötti milliós hadseregeket mozgató, egyész földrészekre, óceánokra kiterjedő mozgóháborúban már ennél is többről volt szó. A közlekedés katonai jelentőségével foglalkozó szovjet, amerikai, nyugatnémet és magyar hadtörténészek

21 egyaránt hangsúlyozzák, hogy a II. világháborúban a katonai szállítás jelentősége a laikusok számára elképzelhetetlenül nagyra nőtt, és kulcsszerephez jutottak a hadműveleti célok sikeres megvalósításában. A haderő mozgósításának, felvonulásának, átcsoportosításának az ellenfélnél gyorsabb végrehajtásától a túlerő biztosítása, tehát végső soron a győzelem függött. A hatalmas harcoló seregek anyagi ellátása — új emberanyag harctérre szállítása, élelmiszer, ruházat, fegyver, lőszer pótlása, a betegek, sebesültek hátországba szállítása óriási feladatokat róttak a hadtáp-szervekre. Mindezek érthetővé teszik, hogy e háborúban rendkívül fontos volt a közlekedési hálózat teljesítőképességének maximálisan való növelése és ugyanilyen jelentősége volt az ellenség szállítóberendezéseinek bombázások, partizánakciók által történő megrongálásának, illetőleg megsemmisítésének. A hadászatilag legjelentősebb közlekedési ágazat a II. világháborúban is vasút volt, mivel megmaradt a legbiztosabb és legnagyobb teljesítményű szállítóeszköznek. A közutak és a motorizált járművek fontosságban a másik helyre kerültek, a hatalmas távolságok és az éghajlat változásai miatt azonban pl. a szovjet hadszintéren igen nehéz volt a használatuk. A hadtörténelemben először a légijárművek is fontos szerepet kaptak a csapatok és anyagok szállításánál, azonban tömeges alkalmazásukra csak ritkán, pl. partraszállásoknál került sor.

22 A magyar kormány már 1938. március 5-én meghirdetett „győri programjá"-val egy milliárd pengős beruházási tervet indított meg a hadsereg korszerűsítésére. Az összeg 40%-át a honvédelmet közvetve érintő területeken, a vasút, a hajózás teljesítőképességének fokozására és a hírközlés javítására fordították. A MÁV fejlesztése ugrászerűen megnőtt. Már a háborúba lépés előtt titokban fokozták egyes katonailag fontos vasútvonalak teljesítőképességét, megszervezték a hadiforgalmi szerveket, az anyaggazdálkodást és tartalék-készleteket kezdtek gyűjteni.

23 Míg 1933 és 1938 között csak 75 új mozdonyt gyártottak Magyarországon (ebből 47 gőz és 28 villamos meghajtású volt) és a vagonpark mindössze 97 személy- és 67 teherkocsival bővült, addig 1938 és 1944 között 327 db gőzmozdonyt — főként erős 424-es sorozatúakat — és 6 villamos mozdonyt gyártottak. A tehergépkocsiparkot a háborús szállítási igények miatt 1943-ban már havi 130 db Győrött gyártott vagonnal kívánták növelni, de anyaghiányában csak 92 készült el. Míg 1920 és 1940 között a MÁV 230 millió pengőt költött járműbeszerzésre, 1941 és 1944 között ezt meghaladó összegű beruházásokat eszközöltek.

24 1944 végén az Államvasutak járműállaga — a visszacsatolt területekkel kapott járművekkel együtt — 2407 db