Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

megállapítása szerint - nemzeti ajándékként, a szó szoros értelmében vett kereskedői tevékenység, kockázat stb. nélkül jelentős keresethez jutottak.

57 Azok a könnyítések, amelyeket 1947 első felében életbe léptettek a hús- és zsiradékforgalomban, majd a szabad forgalomra való fokozatos áttérés, nagymértékben lecsökkentették a Húsés Zsiradékhivatal hatósági feladatait. Nem volt tehát szükség a Hivatal további fenntartására eddigi formájában. A Gazdasági Főtanács úgy döntött, hogy a hatósági feladatokat át kell ruházni a közellátásügyi szervekre, a Hivatal kereskedelmi jellegű tevékenységének elvégzésére pedig állami részvénytársaságot kell alapítani. A Külés Belforgalmi Állatértékesítő Rt. (KÜLBÁRT) elnevezéssel megszervezett új állami kereskedelmi szerv alaptőkéjére vonatkozó GF előterjesztést kötetünkben közöljük. (Lásd a 80/A sz. dok.) A KÜLBÁRT tehát állami tulajdonban levő részvénytársaságként jött létre, szervezésénél a cél „az államot ... terhelő gazdasági feladatok megoldásánál a nagykereskedelem kikapcsolása és a szóban levő forgalomból származó haszonnak a közösség számára való visszatérítése" volt. Ebben a szellemben történt az állami nagykereskedelmi vállalatok szervezése az állami monopóliumok vonalán is 1947 végén. Olyan áruféleségeknél, amelyek állami monopóliumot alkottak, azonban értékesítésük korábban különböző magánkereskedelmi formákban történt, a nagykereskedelmi forgalmazást államosították. Ennek az intézkedésnek az indítékát a Gazdasági Főtanács főtitkára így fogalmazta meg: „akkor, amikör az államosítások felé teszünk lépéseket, ellentmondást vélünk felfedezni abban, hogy egy állami monopólium feladatait magánvállalkozás végezze, és abból magánvállalkozás biztosítson magának hasznot".

58 Az állami egyedárusítás körébe tartozó fogyasztási cikkek forgalmazásának állami megszervezésére, a magánkereskedelem kiszorítására ezekről a területekről az áruféleség jellegének megfelelően többféle megoldás kínálkozott. Kötetünkben az élesztő- (Lásd 83/A-B sz. dok.) és a sóelosztás ügyének (Lásd a 85/A-F sz. dok.) forrásanyagát mutatjuk be. Az utóbbi különösen jól példázza a kommunista gazdasági vezetésnek azt a szándékát, hogy a nagytőke kiszorítása az elosztó-kereskedelem területéről úgy történjék, hogy a helyébe állított állami nagykereskedelmi szerv rentábilis legyen és ne terhelje az államkincstárt. A sóelosztás állami megszervezésénél ugyanis figyelembe kellett venni, hogy a só olyan közszükségleti cikk, amelynek fogyasztási mennyisége nagyjából meghatározott, az ország lakosságának számától függ, vagyis ennek fogyasztása nem fokozható, mint például a cukoré. Az államosítással kapcsolatban tehát mérlegelni kellett, hogy nem lenne-e helyesebb a szokásos állami üzem formájában megoldani a sóelosztást. A Gazdasági Főtanács végül itt is a részvénytársasági forma mellett döntött, mert ezt mozgékonyabbnak ítélte meg. Éppen az a tény, hogy a nagybani sóértékesítést évtizedeken keresztül egy magánkereskedelmi cég bonyolította le, s nem csekély haszonnal, azt igazolta, hogy a kereskedelmi cég az az alkalmas forma, amelyben az állami kereskedelmet meg kell szervezni. Tovább szélesedett az államosított szektor a belkereskedelemben az 1947 végén végrehajtott bankállamosításokkal összefüggésben. A nagy pénzintézetek államosí-