Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)
Bevezető
amelyet a „fordulat évének" szokás nevezni, fokozatosan megindult az állami nagykereskedelem kiépítése. Ez a folyamat része volt a népgazdaság szocialista irányban való továbbfejlesztésének, amelynek gazdaságpolitikai irányelveit a Magyar Kommunista Párt gazdasági szakemberei a hároméves terv megkezdése után dolgozták ki. Az „Irányelvek"-et végleges formájukban az MKP Politikai Bizottsága 1948. február 12-i ülése fogadta el, fo vonala azonban már 1947 végén ismertetésre került, s ami még fontosabb, a kommunista gazdasági vezetésnek, mindenekeló'tt a Gazdasági Főtanács Titkárságának szervező' és irányító munkájában már az őszi hónapokban is érvényesült. Az „Irányelvek" hangsúlyozottan foglalkoztak a belső áruforgalmazás ügyével, mint az egyik olyan gazdasági területtel, ahol további haladást kell elérni a nagytőke elleni küzdelemben. Megállapították, hogy a magántőke uralkodó szerepe az áruforgalomban és különösen a nagykereskedelemben „akadályozza a piac- és áruviszonyok, valamint a közellátás kielégítő rendszerét, az árak felhajtásával veszélyezteti a stabilizáció érdekeit, és általában megbontja az egyensúlyt az árak és bérek között". Felhívták a figyelmet arra, hogy a falu áruforgalmában a szabad értékesítési lehetőségek a tehetősebb rétegeknek kedveztek, s ezt nem ellensúlyozta eléggé a gyengén fejlett földművesszövetkezetek munkája, továbbá, hogy „a magántőkés szektor viszonylagosan erős pozíciói birtokában... visszaél a neki tett engedményekkel, főként a kereskedelmi forgalom részleges elszabadításával, felhasználja az állami gépezet bürokratikus gyengeségeit és szívós ellenállást fejt ki a tervszerű gazdálkodás megvalósításával szemben". 58 A Politikai Bizottság a nagytőke teljes kiszorításának feladatát tűzte ki a kommunista gazdaságpolitika elé, de nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az intézkedéseknek olyanoknak kell lenniük, hogy lehetőleg ne idézzenek elő éles összeütközéseket a kormánykoalícióban és nagyobb zökkenőket a gazdasági életben. Az állami belkereskedelmi szektor kiépítése ezeknek az irányelveknek az érvényesítésével lassan, fokozatosan történt. A Gazdasági Főtanács azokon a területeken kezdett hozzá az államosításhoz, amelyek valamilyen formában az állami igazgatáshoz kapcsolódtak, s ahol a magántőkével való összeütközés lehetősége kisebb volt. Ilyen volt pl. a közellátási elosztás rendszere. Az itt életre hívott hivataloknak kettős feladatkörükből az igazgatási jellegűek egyre kevesebb reális tartalommal bírtak, gazdálkodási tevékenységük pedig nem volt összeegyeztethető az állami hivatali minőséggel. A Terményhivatalt és a Burgonyahivatalt már 1947 elején átszervezték, illetőleg bevonták a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központba. A Hús- és Zsiradékhivatal ügyét 1947 nyarán vizsgálta meg a Gazdasági Főtanács. Megállapította, hogy létrehozása, de különösen a vidéki hálózat kiépítése nem volt teljesen indokolt, hiszen a közellátási áruforgalommal kapcsolatos hatósági teendőket a Közellátásügyi Minisztérium, illetve vidéken a közellátási felügyelőségek is elláthatták volna. Azokat a feladatokat viszont, „amelyek kifejezetten kereskedelmi jellegűek és amelyeknek a magánkereskedelemre bízása a közérdek sérelmével jár", nem végezhette el közvetlenül, éppen hatósági jellegénél fogva, s így megbízott kereskedőkkel dolgozott, akik így - a Gazdasági Főtanács