Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

II. Kereskedelempolitika a stabilizáció után és a fordulat évében

Házalási törzskönyv vezetése (34 629/1903. ME számú rendelet). Felhívom a Belkereskedelmi Igazgatóságot, hogy a kamarától átvett előadóíveken, kiadmánypapírokon, iktatókönyveken és egyéb segédkönyveken és nyomtatványokon a kamara megjelölést törölje, és azokat névbélyegzőjének alkalmazásával használja fel. Tájékoztatásul közlöm, hogy mind a tényleges, mind pedig a nyugalmazott alkal­mazottak részére csak az esetenként általam leküldött fizetési jegyzéken szereplő ösz­szegeket fizetheti ki. Végül megjegyzem, hogy a belkereskedelmi igazgatóság pénz- és vagyonkezelését külön körrendeletben szabályozom. J . ; , t ; A kiadmány hiteléül: Joszt miniszteri shiv. igazgató Tisztázat. - UMKL KSZM 1/2. 1949-2552. A miniszter helyett: Koszér Nándor s. k. államtitkár A körrendelet kibocsátása idején a belkereskedelmi igazgatóságok már szervezés alatt voltak. 93 Budapest, 1948. március 31. • JEGYZŐKÖNYV AZ ANYAG- ÉS ÁRfflVATALBAN 1948. MÁRCIUS 31-ÉN, EGYES VASÁRUCIKKEK FORGALMÁNAK FELSZABADÍTÁSA ÜGYÉBEN TARTOTT ÉRTEKEZLETRŐL Kismarty Loránd miniszteri osztálytanácsos az értekezlet tárgyát az egyes vasárucik­kek forgalmának felszabadítása, ill. további zárolás alatt tartásának megvitatásában jelölte meg. Az Anyag- és Árhivatal Vasosztálya 1946. december havában megszervezte és meg­indította a vasipari utalványrendszert. Ez a rendszer kezdetben a lábbeliiparosok, később azután a vassal foglalkozó egyéb iparosok áruelosztását szabályozta; 1947. márciusától pedig a földmíveléssel foglalkozó lakosságot látta el. A termelők és kereskedők véleménye szerint most előállott az a helyzet, hogy egyes cikkekben olyan mennyiség áll rendelkezésre, amely az utalványrendszer további fenn­tartását szükségtelenné teszi. Ezután felszólította az értekezlet tagjait, hogy igenlő vagy nemleges véleményüket kellő indokolás kíséretében adják elő egyes cikkek zárolásának vagy felszabadításá­nak kérdésében. Az egyes érdekeltek véleményét a jegyzőkönyv fogja tartalmazni. A véleményeket a döntésre illetékes hatóság elé fogja terjeszteni.

Next

/
Thumbnails
Contents