Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

II. Kereskedelempolitika a stabilizáció után és a fordulat évében

1. Kérdés: az 50 mm-tó'l 100 mm-ig terjedő sodrony és bognárfejű szegeknél fenn­tartandó-e zárolás avagy nem? IPOK: Feltett kérdésre válaszolva, véleményem az Asztalosok Ipartestülete és az Építőmesterek Ipartestülete álláspontjától függ. Országos Földmívelésügyi Tanács: A mezőgazdasági lakosság szempontjából csakis a zárolás további fenntartása mellett foglal állást. E szegáruban éppen a gazdák a leg­nagyobb fogyasztók. Az igényekre jellemző, hogy az Anyaghivatal által kiutalt szeg­mennyiséget az utolsó darabig beváltják, s nem adnak vissza egyetlenegy utalványt sem. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara: A zárolás mellett foglal állást, mert bár ideális lenne a szabad forgalom, de a mai helyzet az, hogy a feketepiac-forgalomban is csak a kiváltságosok juthatnak az említett szegfajtához. A másik szempont, amely a zárolás mellett szól, az, hogy az utalványokon keresztül sikerült a kontárkodást nagy­mértékben kiszorítani. A kontárok nem kapnak az ipartestülettől utalványt, és így az a munka, amelyet egyébként a kontárok végeznének el, a legális ipar számára bizto­sítható. Ezt a szempontot az Anyaghivatal is figyelembe veszi, mert a közelmúltban jelent meg az Anyaghivatalnak egy intézkedése, amely a kontárkodás megszüntetése érdekében kötelezi az igénylőt, hogy igénylésére az iparigazolvány számát és a foglal­kozását is rávezetni köteles. Cirokseprők. Orsz. Egyesülete: A zárolás fenntartása mellett foglal állást, az egész ország területére kiterjedő tagjai nevében és érdekében. Ez a rendszer bevált, és az a tapasztalat, hogy a nádfonatosoknál, a nádpalakészítőknél - akik tevékenysége mind­jobban előtérbe jut az építkezéseknél - e rendszer megelégedettséget kelt. Budapesti Asztalosok Ipartestülete: A zárolás mellett foglal állást. Járműgyártók Országos Szövetsége: A zárolás mellett foglal állást. A járműgyártók az ország mezőgazdáival egyetemben a fontos mezőgazdasági munkálatoknál működ­nek közre. A kontárkodás megakadályozása szükséges, az utalványrendszer, amely bevált, mindenképpen fenntartandó. IPOK: A zárolás fenntartása mellett foglal állást. KISOSZ: A zárolás feloldása mellett foglal állást. NIK vasáru-eladási osztály: A zárolás megszüntetését indokoltnak tartja. A sze­geknél mindenfajta korlátozás megszüntetendő. A szegvonalon kezdetben életbe lép­tetett korlátozásoknak megvolt a létjogosultsága, a jelenlegi termelés azonban a szük­ségletet bőségesen fedezi. Salgótarjánban és a Ferroglóbus Rt-nél jelenleg 450 tonna szeget tárol, amelyet nem tud értékesíteni. Nem veszik a szeget. Nemzetgazdasági szempontból káros, hogy ilyen nagy mennyiségű szeg hosszú ideig eladatlanul heverjen a raktáron. Kismarty Loránd: Hasonló nyilatkozatokat kér az 50 mm méret alatti sodrony és bognárfejű szegekre nézve is. Mivel az igenlő vagy nemleges indokok nagyjából ugyanazok, indokolás csak eltérő esetben szükséges. Országos Földművelésügyi Tanács: 30 mm-en aluli szegméretet nem érinti. A 30 mm-en felüli szegekre nézve a zárolás fenntartása mellett van. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara: A zárolás fenntartása mellett foglal állást.

Next

/
Thumbnails
Contents