Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)
II. Kereskedelempolitika a stabilizáció után és a fordulat évében
A 150 050/1946. Ip. M. számú rendelet l.§-a (megjelent a Magyar Közlöny 169. számában) ugyanis olyképpen intézkedik, hogy a különböző időpontban vagy különböző szállítótól eltérő áron beszerzett azonos vagy azonosnak tekinthető áraknál az utolsó beszerzés során fizetett ár csak abban az esetben alkalmazható a raktárkészlet egészére, ha „az újonnan beszerzett mennyiség a készletben levő azonos, vagy azonosnak tekinthető árumennyiségnek 50 %-át eléri". A kereskedelem részéről e kérdéssel kapcsolatban felmerülő panaszokat tovább súlyosbítja a 150 160/1946. Ip. M. számú rendelet 1. §-ának rendelkezése (megjelent a Magyar Közlöny 274. számában), amely szerint „olyan áruknál, amelyeknek termelői árát az illetékes árhatóság 1946. évi december hó 1-i hatállyal, vagy azt követőleg leszállította", a kereskedők az így csökkentett árat a 150 050/1946. Ip. M. számú rendelet 3.§-ában foglaltaktól eltérőleg „a raktáron levő készletekre is alkalmazni kötelesek". A már említett 2 rendelet végrehajtása tehát oly helyzetet teremtett, amely szerint az árak emelkedése esetén a kereskedő az új, magasabb árat csak abban az esetben érvényesítheti, amennyiben a magasabb áron vásárolt áru mennyisége a raktáron levő árumennyiség 50%-át eléri. Amennyiben pedig ilyen eset nem forog fenn, úgy a kereskedő árukészletét olcsóbban kénytelen forgalomba hozni, mint amennyiért az visszavásárolható. E kérdés tárgyalása során meg kell állapítani azt, hogy a stabil árszint kialakítása során a kereskedelemnek árukészletben fekvő vagyonát sorozatosan érték igen jelentős mértékű, teherbíró képességét, sőt egzisztenciáját súlyosan veszélyeztető, leértékelő beavatkozások. Ennek következtében gazdasági ellenálló képessége a ma érvényben levő utánpótlási árrendszer tőkemorzsoló hatásainak huzamosabb ideig már nem tudna ellenállni. Nem kétséges, hogy a hazai stabil árszint kialakításánál igen gyakran figyelmen kívül maradt a világpiaci árnívó alakulása, amelynek elkerülhetetlen következményeként árszínvonalunknak a világpiaci árakhoz történő harmonizálását a gazdasági élet parancsoló szükségeként végre kell hajtanunk. A hazai és világpiaci árnívó ilyen szinkronizálásánál jelentkező elkerülhetetlen árnövekedése (lásd: a nyugatról világpiaci áron beszerzett gyapotnak a hazai textil-árkonstrukcióra gyakorolt hatását) terén azonban egyedül a kereskedelemre, gazdasági életünknek egyik legkomolyabb teherviselő tényezőjére hárítani, már csak azért sem lehet, mert további gazdasági legyengülése adózási képességét veszélyeztetné. Az utánpótlási árak érvényesítésével szemben általában olyan érvek merülnek fel, melyek szerint az utánpótlási ár érvényesítésének lehetősége az árak emelkedését vonná maga után. Ez aggodalmak alaptalanságát vagy helytelen szemléleti irányát bizonyítja az, hogy a kérdés felmerülésének szüksége éppen az árak emelkedéséből ered, tehát az utánpótlási ár nem előidézője, hanem természetes következménye az árak emelkedésének. Márpedig, ha valamely oknál fogva ipari és termelési vonalon az árakat emelni vagyunk kénytelenek, akkor a kereskedelemnek ebből a folyamatból történő kizárása stabilizációnkra is komoly veszélymotívumokat magában foglaló árbizonytalansági állapotot idézne elő. *
