Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

II. Kereskedelempolitika a stabilizáció után és a fordulat évében

A stabilizáció óta az árszabályozás a következő' rendszerben történik: a) A mezőgazdasági termények és ipari áruk egy részére - ilyenek a kötött gazdálkodás és az ipari termelés szempontjából legfontosabb alapanyagok, bányatermékek, félgyártmányok, élelmiszerek, elsőrendű közszükségleti cikknek tekinthető egynemű vagy tipizált iparcikkek stb. - összegszerű legmagasabb árak állapíttattak meg akár a Magyar Közlönyben közzétett rendeletekkel, akár szakmai vagy egyéni leiratokkal. b) Az egyéb ipari cikkek legmagasabb árait általános vagy szakmai kalkulációs irányelvek alapján az előállító maga állapítja meg. A stabilizáció érdekében azonban ez az egyébként rugalmas árszabályozás is szorosabbra van fogva azáltal, hogy a legtöbb árunál az irányelvek szerint kalkulált árak sem haladhatják meg az 1939. évi áraknak általában 4-szeres szorzatát, a fa- és vegyiparban pedig azok ötszörös szorzatát. Az augusztus 15-én elrendelt 5 %-os árleszállítással ez az általános ipari szorzószám 3,8, illetve 4,75-ra csökkent. A későbbi, decemberi árleszállításoknál úgy a fix árak, mint a felülvizsgált kalkulációs árak legtöbbjénél további csökkentés történt, lényegében azonban az a helyzet, hogy a fix árral nem szabályozott cikkek felső határa a 3,8, illetve 4,75 %-os szorzó, az ún. rigli. c) A kereskedelem vonalán a fix áras szabályozás a lehetőség szerint továbbvitetett egészen a fogyasztói árakig, tehát ahol csak lehetett, fix összegű fogyasztói árakat állapítottunk meg (pl. szappan, rézgálic, típuscipő, típus textiláruk stb.) egyéb cikkeknél pedig a beszerzési önköltséghez hozzáadható összegszerű vagy százalékos haszonkulcsok szabják meg a fogyasztói árakat. A haszonkulcsok mértékét a legfontosabb szakmák részére hivatalból állapítottuk meg, a nem szabályozott kereskedői szakmáknál pedig az érdekképviseletekre bíztuk a haszonkulcsok megállapítását, akik ezt az 1939. évi haszonkulcsok + 5 % egyenesadó tehertöbblet figyelmével kötelesek tájékoztatásként az egyes szakmákra meghatározni. d) Végül bizonyos árucikkek (pl. az ipari vonalon a kozmetikai cikkek), de főleg egyes mezőgazdasági termények, illetve élelmiszerek ára sem a termelés, sem a kereskedelem vonalán sem egyik, sem másik módon szabályozva nincsen. Az Anyag- és Árhivatal hatáskörébe tartozó iparcikkek áralakulása terén tehát lényegében az a helyzet, hogy a termelői vonalon vagy az összes költségtényezők figyelembevételével megállapított fix hatósági árak vagy pedig a 3,8 illetve 4,75 szorzószámos ún. riglivel a termelők által megállapított árak érvényesülnek. Ez utóbbinál magasabb árak csak ott vannak, ahol a termelési körülmények, elsősorban pedig az egyes költségtényezők kiugrása (magas külföldi anyagárak, szeszárak stb.) miatt szakmailag vagy egyénileg kellett foglalkozni a felső árhatárba bele nem férő cikkek áraival. Ez egyébként az oka annak is, hogy az árhatóság olyan cikkek árszabályozásával is köteles foglalkozni, amelyek az arra fordított munkával nem állanak arányban és jelentéktelennek látszanak, minthogy a „rigli" alá nem férnek, vagy a „riglit" kellene feloldani, vagy ezekkel szükségszerűen foglalkozni. Az árkötöttségnek felszabadítására vonatkozó elgondolás abból a feltevésből indul ki, hogy az árak szabaddátétele nem árdrágulást, hanem a pénzoldalon történő fékezés és az összezsugorodott vásárlóerő, következtében olcsóbbodást fog előidézni a fel-