Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

KERESKEDELEMPOLITIKA A STABILIZÁCIÓ UTÁN ÉS A FORDULAT ÉVÉBEN Az értékálló pénz megteremtésének és a stabilizáció eredményeinek megszilárdítása érdekében hozott intézkedések új helyzetet teremtettek a belsó' áruforgalmazásban is. A stabilizációs gazdasági program, a széles körű állami beavatkozás a gazdasági élet menetébe a gyáripari termelésre, a hitelintézetek tevékenységére, és kezdetben ugyan még kisebb mértékben, a külkereskedelemre összpontosult. Az újjáépítés és a termelés helyreállításának érdekében tett intézkedések egy része azonban közvetlenül, mások közvetve vonatkoztak a belkereskedelmi szektorra is. A szabad kereskedelmet kezdetben erősen korlátok közé szorították. Az áruértékesítésben az addiginál szigorúbb kötöttségeket léptettek életbe. Az említett, 1946 júniusában kibocsátott rendelettel számos iparcikket vontak készletgazdálkodás alá. Ezeknél nemcsak az ipari anyaggazdálkodást és árkalkulációt, hanem a forgalmazást és a fogyasztói árképzést is hatóságilag szabályozták. (Lásd a 60. és a 63. sz. dok.) Az élelmicikkek vonalán a kormány továbbra is fenntartotta a beszolgáltatási kötelezettséget. A beszolgáltatáson felül a termelőnél visszamaradt gabonafélék forgalmazását megszigorították: ezeket csak gyűjtőkereskedőnek vagy vásárlási engedéllyel rendelkező fogyasztónak volt szabad eladni. Sok egyéb mezőgazdasági termény és termék forgalma azonban szabad maradt. Szabadon hozhatta forgalomba a termelő a beszolgáltatáson felül maradt burgonyáját, a hüvelyeseket, az olajos magvakat.

39 Megmaradt a tej és tejtermék beszolgáltatása, amelyet 1946 szeptemberében újból szabályoztak. A hitelellátás terén életbe léptetett szigorú rendszabályok - amelyekre a pénzérték stabilitásának érdekében szükség volt - nehéz helyzetet teremtettek a kellő forgótőkével nem rendelkező kiskereskedő-réteg számára. A felszabadulás után megindított kiskereskedelmi hitelakció az infláció következtében elvesztette jelentőségét, és a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium 1946 februárjában elrendelte az akció szüneteltetését. Az értékálló pénz bevezetése után ismét felmerült a kiskereskedelmi hitelakció szükségessége. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javasolta a bankszerű fedezettel nem rendelkező kiskereskedők részére történő hitelnyújtás lehetővé tételét. A Kamara elképzelése az volt, hogy a bankok a rendes kereskedelmi hitelfeltételekkel nyújtanának kölcsönt, egy e célra megállapított hitelkeret terhére, az államkincstár hitelszavatossága vállalása mellett. A Kereskedelemés Szövetkezetügyi Minisztérium támogatta az ügyet. A tárca már 1946 októberében megpróbált hitelengedélyt kieszközölni a kereskedők részére (Lásd a 44/A és B sz. dok.), azonban eredménytelenül. Hasonlóképpen sikertelenek voltak az 1947 folyamán tett kísérletek. A minisztérium 1947 februárjában, majd ezt követően szinte kéthavonta kérelmezte a Gazdasági Főtanácstól, hogy a kiskereskedők forgótőkeszükségletére 10 millió forintos hitelkeretet engedélyezzen.

40 Erre azonban nem kerülhetett sor. A stabilizáció után az új hitelnyújtások túlnyomórészt a legfontosabb közellátási célokra és sürgős, igen indokolt ipari forgótőke-szükségletek fedezésére