Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

ipari készletek kerültek igénybevételre az anyaggazdálkodást elrendelő iparügyi miniszteri intézkedések alapján. Ekkor főleg a textilipari termékeket kellett volna az akció rendelkezésére bocsátani. A tőkések azonban nem szívesen látták, hogy az infláció kihasználására irányuló manipulációik elől a kormányzat elvonja készleteik egy részét, s ezért a textiltermékek átadása igen vontatottan folyt. Eredményesebb volt a második szakasz, amely az 1945. decemberi készletbejelentési és áruzárolási rendelettel vette kezdetét. Az 1945. évi 3,5 millió pengővel szemben 1946 első hónapjaiban 25 millió pengőt meghaladó értékű iparcikket fordítottak a zárolt készletekből a mezőgazdasági-ipari árucsere céljaira. Ebben az összegben a textilneműek 12 millióval, a különböző mezőgazdasági szerszámok pedig 7 millióval szerepeltek. Mint mondottuk, ekkor a nagykereskedői készletek is felhasználásra kerültek. 1946. április végéig mintegy 4 millió pengő értékű iparcikket szállítottak vidékre. Ezeknek terményekre (főleg búzára és kukoricára) való becserélése azonban még csak részben történt meg, amikor a Gazdasági Főtanács 1946. április 30-án az akciót befejezettnek nyilvánította. A visszamaradt készletekkel a stabilizációs árualapot növelték. Július 16-án a Hangya Szövetkezet és a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ engedélyt kapott 50-50 %-os arányban a készletek átvételére, azzal az utasítással, hogy az árukat a legsürgősebben juttassák le a vidéki árusítóhelyekre úgy, hogy azok a stabilizáció kezdetén vidéken már árusításra kerüljenek. Az ipartól és a kereskedelemtől igénybe vett készletekért a kincstár térítést fizetett. A térítés összegére vagy a fizetés időpontjára vonatkozó vitás ügyeket egy bizottság elé utalták. A bizottság elnöke az iparügyi miniszter volt, tagjai a közellátásügyi és pénzügyi tárca egy-egy képviselője. E határozattal kapcsolatban Vajda Imre, a Kereskedelem és Szövetkezetügyi Minisztérium államtitkára felszólalással élt, minthogy a kereskedelemügyi tárca nem volt képviselve a bizottságban, holott „ezek az igénybevételek kereskedői érdekeket is érintenek".

31 A bizottságot ezután kibővítették Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztérium delegáltjával. Az elszámolások sokáig elhúzódtak az átvételi árak kérdésében felmerült ellentétek miatt. Az 1945. decemberi kormányintézkedések közé tartozott ugyanis az árrögzítés elrendelése is. A bankjegy lebélyegzéssel egyidejűleg a vállalatokat árbejelentésre kötelezték és előírták, hogy mindazok az árak, amelyeket a vállalatok az érvényben levő kalkulációs irányelvek és kereskedői haszonkulcsok alapján maguk állapíthattak meg, a továbbiakban csak az 1945. december 15-i kalkulációs elemekkel kiszámítva érvényesek.

32 A bankjegy lebélyegzés folytán előállott terheket nem volt szabad figyelembe venni. Két hónappal később, 1946 februárjában azonban a közellátásügyi miniszter kénytelen volt beismerni, hogy „az árrögzítést elrendelő intézkedése gyakorlatilag nem jutott érvényre", s a Gazdasági Főtanács hozzájárulásával az árrögzítő intézkedéseket visszavonták.

33 1946 tavaszán az infláció magával ragadta a hatósági árszabályozást is. A mezőgazdasági cikkekre megállapított hatósági árakat pl. a közellátásügyi miniszter kénytelen volt gyors ütemben emelni. Az élelmezési cikkek hivatalos és zugforgalmi