Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

térnek, hogy valamennyi ipari nyersanyag, üzemi segédanyag, félkészgyártmány és készáru felhasználását és forgalmát szabályozza.

29 A felhatalmazás alapján az iparügyi miniszter zár alá vette nemcsak az iparban, hanem a kereskedelemben levő készleteket is: a mezőgazdaságban használatos vas- és fémárukat, vegyi cikkeket, továbbá sok gyógyszerárut, faárut, az építőanyagok és a bőráru túlnyomó részét, kivétel nélkül csaknem minden textilipari anyagot, fonalat és készárut.

30 A kereskedők körében az áruzárolást elrendelő intézkedés nagy izgalmat váltott ki. (Lásd a 24/A-D sz. dok.) Azt panaszolták, hogy „a zárolás igénybe vette a magánkereskedelem és az iparosság által súlyos anyagi áldozatok, nehéz munka, igen jelentékeny személyi és anyagi rizikó árán felkutatott és megszerzett készleteket". A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara útján szorgalmazták a kereskedői készletek feloldását a zárolás alól. Ez 1946 elején meg is történt. A készletek bejelentése után megállapítást nyert, hogy a kisipari, kiskereskedői, valamint a fogyasztói készletek a zárolt cikkek túlnyomó részében jelentéktelenek, és a zárolás a kereskedői adózás szempontjából is negatív hatást váltott ki. így feloldásra került először a zárolt áruk 25 %-a, majd a többi is. Zároltan maradtak a textiláruk, vasáruk (mezőgazdasági gép) és a tüzelőanyagféleségek. A textil- és vasáruk jelentős részét az ipari-mezőgazdasági csereakció céljára fordították. A mezőgazdasági-ipari árucsere-akció néhány forrásanyagát kötetünkben is közzétettük. (Lásd a 6/A sz. dok.) Az államilag szervezett mezőgazdasági-ipari árucsere indítéka a háború után a közszükségleti cikkekben meglevő áruhiány volt. A kormány a beszolgáltatáson felül maradt gabona eladására kívánta késztetni a parasztságot, s amennyire ez lehetséges volt, cserébe a falut a legkeresettebb iparcikkekhez, mezőgazdasági eszközökhöz és textilárukhoz juttatni, míg a termények értékesítése a városi lakosság élelmezését szolgálta. Az akciót a Közellátásügyi Minisztérium saját hatáskörében tartotta, a gyakorlati lebonyolítás az e célból felállított Árucsereforgalmi Iroda irányításával történt. A kereskedelemügyi tárca erősen tiltakozott az akció ilyen lebonyolítása ellen, s azon az állásponton volt, hogy „a gyáripari, bányaipari - illetőleg mezőgazdasági termékek közvetlen cseréje a szabad kereskedelmi hálózatnak nagymértékű kikapcsolódását eredményezné és akadályozná a kereskedelemnek a gazdasági vérkeringésben feltétlenül szükséges mielőbbi megindulását". A kereskedelem oldaláról az volt a kívánatos, hogy a hivatásos kereskedők áruellátása növekedjék, a tervezett csereakcióban pedig éppenséggel egy „kereskedelempótló" szerv létrehozásáról volt szó. (Lásd a 6/B sz. dok.) A végrehajtás végül is nem kapcsolta ki teljesen a hivatásos kereskedelmet. Az ipari termékeknek a falusi vásárlókhoz való eljuttatásában a kereskedők is részt vettek, elsősorban a fogyasztási szövetkezetek boltjai révén, minthogy az egész iparimezőgazdasági árucsere végrehajtása néhány nagy szövetkezet közreműködésével történt. Az akció két részben bonyolódott le. (Lásd a 31/B sz. dok.) Az első szakaszban csak