Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)
Bevezető
gesszék. 14 További lépésként, egy hónappal később az iparjogosítványok kiadásának korlátozására is sor került. Ezzel egyidejűleg a kormány felhatalmazást adott az illetékes minisztereknek arra, hogy további műhely- vagy üzlethelyiség nyitását engedélyhez kössék, illetőleg egészen eltiltsák. (Lásd a 14. sz. dok.) A közölt előterjesztés azt is mutatja, hogy politikai szempontból milyen körültekintően kellett kezelni a demokratikus szabadságjogoknak ezt a - gazdaságilag nagyon is indokolt - korlátozását. Az 1945. szeptember 14-én megjelent tárcarendelet alapján a kereskedelemügyi igazgatás hatáskörébe tartozó iparigazolvány-kérelmeket a továbbiakban a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumba kellett felküldeni engedélyezésre. 15 A kereskedelmi tárca szigorúan érvényesítette a korlátozás lehetőségét. 1945 októberétől 1946 végéig mintegy 20 000 iparjogosítvány-kérelemből mindössze 384 esetben adott engedélyt iparűzésre. Az iparengedélyek minisztériumi korlátozása azonban csak a későbbiekben hozott eredményt, nem lehetett viszont ezzel kellőképpen ellensúlyozni a kezdeti liberalizmust, annál is inkább, mert a kialakult helyzetnek még a háborús évekbe nyúló gyökerei voltak. Ezért a kereskedelemügyi tárca elhatározta az iparjogosítványok általános felülvizsgálatát. (Lásd a 20/A-D sz. dok.) Kötetünkben csak a kezdetét mutatjuk be ennek a nagyarányú igazgatási munkának, amely több éven át foglalkoztatta a kereskedelemügyi tárcát és a felülvizsgálatba bevont egyéb szerveket. Az iparrevízió végrehajtása 1947-ben fejeződött be. Az eredeti cél ekkor már jórészt idejétmúlta. A végzett munka azonban nem volt felesleges, mert az elsődleges célon túl megteremtette az előfeltételt a kereskedelemügyi tárca számára egy átfogó kereskedői kataszter felállításához. (Ennek iratanyaga azonban sajnálatos módon nem maradt fenn.) A népi demokrácia első éveiben kereskedelmi tevékenységet folytatók számáról, szakmánkénti megoszlásáról, a demokratikus átalakulás folyamán bekövetkezett változásokról csak részadatok állnak rendelkezésünkre. 16 Altalánosságban azt mondhatjuk, hogy az áruforgalmazás jellege a koalíciós kormányzás első éveiben ugyanolyan maradt, mint amilyen a két világháború között volt. Magyarország nemzetgazdaságában a második világháború után továbbra is fennmaradtak a tőkés tulajdonviszonyok, s az áruforgalmazás is tőkés alapokon indult meg ismét a felszabadulás után. A magyar belkereskedelem szerkezetében, mint korábban is, kétféle vállalkozás volt jelen: egyrészt a magántőke, másrészt a társastőke. Ez utóbbihoz tartoztak 1947 májusáig (az 1947: XI. t. c, a Szövetkezeti Törvény megjelenéséig) a szövetkezetek is. A forgalmi életben a népi demokrácia kezdetén továbbra is megmaradt a kereskedők két nagy csoportja, a kis- és nagykereskedők kategóriája. A két világháború között a kiskereskedők tekintélyes része igen gyenge tőkeerővel, napi bevételeiből élt. Voltak azonban - főleg vidéken - tőkeerősebb kiskereskedők is, akik ún. demigroszszista forgalmat bonyolítottak le, és ellátták áruval gyenge tőkeerejű társaikat. A nagykereskedők túlnyomó többsége a fővárosban folytatta vállalkozását. Ezek csak néhány szakmában képviseltek jelentős tőkeerőt (pl. textil). A magyar belkereskedelmet
