Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

a két háború között általában a piac szűkös volta és a tőkeszegénység jellemezte. Ennek kifejezője volt az is, hogy a termelőüzemek egy része nem látta szükségesnek, hogy a nagykereskedelem közvetítő tevékenységét igénybe vegye, maga foglalkozott termékei elhelyezésével a kiskereskedőknél, sőt nemegyszer detail kereskedések létesítésével még a kiskereskedelmet is kikapcsolta.

17 Az iparhoz és a hitelélethez hasonlóan a kereskedelem területén is létrejött egy sor kartell és monopólium. (Pl. tejkartell, vaskartell, burgonyaértékesítési monopólium stb.) A háború után, a népi demokratikus átalakulás első éveiben ezek továbbra is fennmaradtak, többségükben valamilyen „demokratikusra" átfestett cégér alatt. (Pl. a Vaskartell Vasnagykereskedők Munkaközösségére változtatta nevét.) Az áruforgalmazásban résztvevők szerteágazó szakmai megoszlása hívta életre, már a polgári korban, a különböző szakmai egyesületeket, amelyek jó része újraéledt a háború után is. Ezek a társulások ún. szabad érdekképviseletek voltak, szemben azokkal a szervezetekkel, amelyekben államilag kötelező volt a tagsági részvétel minden kereskedő számára. (Az ipartestületek, kereskedelmi és iparkamarák.) Minthogy a szabad egyesülések kifejezetten szakmai jellegűek voltak, egyaránt fordultak elő közöttük olyanok, amelyek a szakmán belül kis- és nagykereskedőket tömörítettek, s olyanok is, amelyeket csak egyik vagy másik kategória szakmai érdekei érvényesítése céljából hoztak létre. 1904-től fennállt a kereskedőtársadalom általános szabad érdekképviseleti szerve, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE), amely 1944-től Kereskedők Országos Egyesülete néven működött. Ez a háború után, immár demokratikus alapokon, tovább folytatta tevékenységét. (Lásd 3/A sz. dok.) A felszabadulás után azonban rövidesen létrejött egy szervezet, amely Magyar Kereskedők Országos Szövetsége néven jelentette be megalakulását a pénzügyminiszternek.

10 A Szövetség magát jelentette ki „az ország egyetlen hivatalos, az összes szakmákat átfogó érdekképviseletének". A KOKSZ-ot a budapesti nagykereskedők egy csoportja kezdeményezte, vezetőinek célja a nagytőkés kereskedelem gazdasági érdekeinek megóvása volt. A pártkoalíciós viszonyok között, különösen kezdetben, támogatásra találtak egyes jobboldali beállítottságú kormánytisztviselőknél, és sikerült elismertetniük a Szövetséget, mint általános kereskedelmi érdekképviseleti szervet. A KOKSZ ezután jelen volt minden olyan főhatósági szintű tárgyaláson, ahol a kereskedőket közvetlenül érintő ügyeket szabad érdekképviseleti szervek bevonásával tárgyalták meg. A kereskedők nézetei a népi demokrácia politikai és az újjáépítés gazdasági kérdéseiben természetesen - réteghelyzetüknek megfelelően, s azon belül is egyéni körülményeiktől függően - különbözőek voltak. A munkáspártok befolyása azonban az áruforgalmazók széles tömegeire az infláció időszakában jóval gyengébb volt, mint a konzervatív burzsoáziáé.

19 Néhány pozíciót mégis sikerült szerezniük a kereskedelmi fronton is. Jelentős eredménye volt a baloldali politikának az, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara élére, mint a kormány által megbízott vezető, 1945 májusában a kommunista gazdaságpolitikai elgondolásokhoz közelítő főtitkár került, Székely Artúr személyében. A baloldal pozícióját erősítette a Magyar Kereskedelmi