Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

A deportálást szenvedett, vagy az ellenforradalmi rendszer alatt baloldali maga­tartásuk miatt hátrányos megkülönböztetésben részesült kereskedó'k kártalanításáról a kormányzat oly módon is gondoskodott, hogy elrendelte üzlethelyiségük, berende­zési és felszerelési tárgyaik, valamint fellelhető' anyag- és árukészleteik újbóli birtokba­vételét. 11 Az áruforgalmazás normális menetének beindítására, a háborús kárt szenvedett vagy deportálásból hazatért kereskedők megsegítésére szolgáló intézkedések mellett a kereskedelemügyi kormányzatnak kezdettől meg kellett küzdenie az áruhiányt, a rendellenes állapotokat kihasználni igyekező, újonnan megjelent nyerészkedő „keres­kedők" tömegével. A háború utáni áruforgalmazási nehézségek közepette azt lehetett volna várni, hogy csökkenni fog a kereskedéssel foglalkozók száma. Azonban ennek az ellenkezője következett be: az áruforgalmazásban részt vevők száma gyors ütemben megnőtt. 12 Ezeknek az újsütetű kereskedőknek túlnyomó többsége éppen az áruhiánnyal össze­függő konjunkturális lehetőséget használta ki, és nem a fogyasztókhoz juttatta el az árut, hanem egymás között kereskedett. A gazdasági kormányzat eleinte közvetett módon igyekezett a spekulatív árufor­galmazást visszaszorítani. A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium már 1945 májusában elrendelte, hogy minden iparos és kereskedő köteles bemutatni iparigazolványát az illetékes iparhatóságnak záradékolás céljából. 13 Ennek az eljárás­nak egyik indítóoka az a körülmény volt, hogy a háborús események következtében számos iparhatóságnál megsemmisült az iparosokról és kereskedőkről vezetett lajstrom. Másrészt a negyvenes évek elején sok iparos és kereskedő kénytelen volt felhagyni tevékenységével menekülés, elhurcolás, eltiltás vagy hasonló ok miatt, tehát a korábban felfektetett iparlajstromok pótlása, illetve revíziója emiatt is szükségessé vált. A rendelkezés azonban a zugiparűzés és zugkereskedelem meggátolását is célozta. Aki az előírt 3 hónapos határidőn belül nem kérte a záradékolást vagy azt nem kapta meg, annak iparjogosítványa érvényét vesztette. Az iparlajstromok kiigazítása azon­ban sok nehézségbe ütközött s igen lassan haladt. A jogbizonytalanságot kihasználó, az áruforgalmazásba újonnan bekapcsolódó kereskedők viszont, felhasználva a zára­dékolásra kitűzött hónapokat, nagy számban kértek iparengedélyt, amit a gazdasági szabadság elvéből kiinduló alsóbb fokú iparhatóságok nem is tagadtak meg. Az iparjogosítványok záradékolása során, 1945 őszén derült ki, hogy pl. Budapest terüle­tén 60 000 régi iparjogosítványra mintegy 40 000 olyan esett, amelyet a felszabadulás után adtak ki. (Lásd a 20/A sz. dok.) Az áruhiány idején az áruforgalmazással fog­lalkozók számának ilyen mértékű megduzzadását nyilvánvalóan „a nyerészkedési vágy és a gyors vagyonszerzés lehetősége, nem pedig a gazdasági élet szükségessége eredményezte". (Ugyanott.) A kormány júniusban korlátozta az iparcikkek forgalmát, és előírta, hogy a gyá­rak iparcikket kizárólag csak iparosnak vagy kereskedőnek adhatnak el, számla vagy jegyzék kiállítása mellett. A kiskereskedőket és iparosokat pedig kötelezte, hogy az üz­lethelyiségükben vagy raktárukban elhelyezett áruféleségek árát feltűnő helyen kifüg-

Next

/
Thumbnails
Contents