Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)

Bevezető

A deportálást szenvedett, vagy az ellenforradalmi rendszer alatt baloldali magatartásuk miatt hátrányos megkülönböztetésben részesült kereskedó'k kártalanításáról a kormányzat oly módon is gondoskodott, hogy elrendelte üzlethelyiségük, berendezési és felszerelési tárgyaik, valamint fellelhető' anyag- és árukészleteik újbóli birtokbavételét.

11 Az áruforgalmazás normális menetének beindítására, a háborús kárt szenvedett vagy deportálásból hazatért kereskedők megsegítésére szolgáló intézkedések mellett a kereskedelemügyi kormányzatnak kezdettől meg kellett küzdenie az áruhiányt, a rendellenes állapotokat kihasználni igyekező, újonnan megjelent nyerészkedő „kereskedők" tömegével. A háború utáni áruforgalmazási nehézségek közepette azt lehetett volna várni, hogy csökkenni fog a kereskedéssel foglalkozók száma. Azonban ennek az ellenkezője következett be: az áruforgalmazásban részt vevők száma gyors ütemben megnőtt.

12 Ezeknek az újsütetű kereskedőknek túlnyomó többsége éppen az áruhiánnyal összefüggő konjunkturális lehetőséget használta ki, és nem a fogyasztókhoz juttatta el az árut, hanem egymás között kereskedett. A gazdasági kormányzat eleinte közvetett módon igyekezett a spekulatív áruforgalmazást visszaszorítani. A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium már 1945 májusában elrendelte, hogy minden iparos és kereskedő köteles bemutatni iparigazolványát az illetékes iparhatóságnak záradékolás céljából.

13 Ennek az eljárásnak egyik indítóoka az a körülmény volt, hogy a háborús események következtében számos iparhatóságnál megsemmisült az iparosokról és kereskedőkről vezetett lajstrom. Másrészt a negyvenes évek elején sok iparos és kereskedő kénytelen volt felhagyni tevékenységével menekülés, elhurcolás, eltiltás vagy hasonló ok miatt, tehát a korábban felfektetett iparlajstromok pótlása, illetve revíziója emiatt is szükségessé vált. A rendelkezés azonban a zugiparűzés és zugkereskedelem meggátolását is célozta. Aki az előírt 3 hónapos határidőn belül nem kérte a záradékolást vagy azt nem kapta meg, annak iparjogosítványa érvényét vesztette. Az iparlajstromok kiigazítása azonban sok nehézségbe ütközött s igen lassan haladt. A jogbizonytalanságot kihasználó, az áruforgalmazásba újonnan bekapcsolódó kereskedők viszont, felhasználva a záradékolásra kitűzött hónapokat, nagy számban kértek iparengedélyt, amit a gazdasági szabadság elvéből kiinduló alsóbb fokú iparhatóságok nem is tagadtak meg. Az iparjogosítványok záradékolása során, 1945 őszén derült ki, hogy pl. Budapest területén 60 000 régi iparjogosítványra mintegy 40 000 olyan esett, amelyet a felszabadulás után adtak ki. (Lásd a 20/A sz. dok.) Az áruhiány idején az áruforgalmazással foglalkozók számának ilyen mértékű megduzzadását nyilvánvalóan „a nyerészkedési vágy és a gyors vagyonszerzés lehetősége, nem pedig a gazdasági élet szükségessége eredményezte". (Ugyanott.) A kormány júniusban korlátozta az iparcikkek forgalmát, és előírta, hogy a gyárak iparcikket kizárólag csak iparosnak vagy kereskedőnek adhatnak el, számla vagy jegyzék kiállítása mellett. A kiskereskedőket és iparosokat pedig kötelezte, hogy az üzlethelyiségükben vagy raktárukban elhelyezett áruféleségek árát feltűnő helyen kifüg-