Szinkovich Márta: Dokumentumok a magyar belkereskedelem történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 4. Budapest. 1981)
Bevezető
stb.) Ezeknek az értékeknek a pusztulása már Magyarország német megszállása alatt megindult, s folytatódott a nyilas uralom idején. A nyilas kormány a német katonai parancsnokság intencióinak megfeleló'en kiszállította az országból mindazokat az árukészleteket, amelyekhez csak hozzájutott. (Németországba kerültek még a nemzeti alapmértékek is.) Az áruforgalmazással kapcsolatos háborús veszteségek közé tartoztak továbbá az első és második bécsi döntés következtében Magyarországhoz csatolt területeken létesített befektetések, a háború előrehaladtával magukra hagyott áruraktárak értéke, valamint a hitelbe leszállított vagy megrendelt, de már át nem vett áruk ellenértéke. Tehát mindannak az értéknek elvesztése, amely a külföldre történt kiszállítás következtében vált hozzáférhetetlenné, illetve befagyott követelés formájában állt fenn. A kereskedelmet ért saját veszteségeknél nagyobb baj volt azonban az a katasztrofális helyzet, amely a felszabadulás után az árualap-utánpótlás tekintetében állt fenn. A kereskedelmet, amely elosztó szerepénél fogva a termelés függvénye, teljes mértékben sújtotta az ország termelésében bekövetkezett pusztulás, a mezőgazdaság és az ipar hallatlanul súlyos állapota, a közlekedés megbénulása. A német megszállás alatt elszenvedett légitámadások és az ország területén végigvonuló hadműveletek következtében keletkezett károk értékét mintegy 22 milliárd pengőre becsülték. A gyáripar és a bányászat 1250 milliós árukészletéből 80 % elveszett. A vas- és fémipar, a fonó-, szövő- és ruházati ipar, a vegyészeti ipar és a bőripar készleteinek négyötödét elvesztette. Az élelmiszeriparban, a papíriparban, valamint a faiparban a készletek felét meghaladó kárszázalékok keletkeztek. 3 A kereskedelemügyi kormányzatra tehát nehéz feladat hárult, hogy a rendelkezésre álló árukészletek ismeretében és az egész magyar gazdasági élet előtt álló újjáépítést szem előtt tartva megteremtse a legális áruforgalmazás folytatásának lehetőségeit. Az újjáéledő kereskedelmi életben 1945 tavaszán meglehetősen zűrzavaros állapotok uralkodtak. A háborús események és a megkülönböztető intézkedések következtében korábban sok kereskedő kénytelen volt elhagyni üzletét, s - különösen a fővárosban - nagy számban volt olyan gazdátlan üzlethelyiség, amelynek tulajdonosa még nem tért vissza. Egyes vállalatok nyomtalanul eltűntek. Ezek után a vállalatok után semmiféle érték, semmiféle, a terhek vállalására köteles jogutód nem maradt hátra, ami a hitelezők szempontjából növelte a veszteséget, mert követeléseiket nem tudták behajtani. (Lásd a 33. sz. dok.) Ugyanakkor az ostrom alól felszabadult, kiégett, lebombázott épületekkel teli fővárosban, valamint az ország többi városában is gomba módra szaporodtak a különböző árucikkekkel zugkereskedelmet lebonyolító spekulánsok, feketézők, akik igyekeztek az elhagyottan álló üzlethelyiségeket megkaparintani a maguk számára. A Budapesti Kereskedelmi Kamara vezetősége, amely a főváros helyzetét közvetlen közelről tapasztalta, már első jelentései egyikében javasolta az akkor még Debrecenben működő minisztériumnak, hogy „a fényűzési vagy nem létfenntartási cikkeket árusító üzletek használható állapotban levő helyiségei és berendezési tárgyai a szükséghez képest az elsőrendű közszükségleti cikkek árusítói részére igénybe vétessenek". 4
