Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)
1946 II. AZ OKTATÁS FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSÁT CÉLZÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK, INTÉZKEDÉSEK
írónnal besatírozott és piros ceruzás részek pedig az átalakításra vonatkozó elgondolásaimat. Ezt az elgondolást a következőkkel tudom alátámasztani: 1. A kastély, mint a rajzok is mutatják, lényegesen kisebb, mint ahogyan elképzeltük. 2. Hédervárott a hédervári kastély felhasználásával kapcsolatban olyan tervek merültek fel, amelyek feleslegessé teszik a dunakiliti Pálffy-kastélyban az internátus megszervezését. Nevezetesen Hédervárott a kastélyban az ottani földmíves szövetkezet nagyon erős anyagi támogatásával a helybeli és közvetlen környéki felekezeti iskolák részére egy állami felső tagozatot kell szervezni. Ez a felső tagozat szívná fel a környék felső tagozatbeli tanulóit, természetes, hogy itt azután internátust is kell és lehet szervezni. A hédervári kastélyban azonban bőven van férőhely más tanintézet, esetleg internátus céljaira is, és minthogy Hédervár az ún. Szigetköz központjának tekinthető, ezt megszervezni meg is lehet, sőt meg is kell. 3. Dunakiliti helyzetét és az ott szervezendő esetleges internátus ügyét károsan befolyásolja a béketárgyaláson bejelentett cseh igény, amely az ún. hinterlandját venné el ennek az iskolának. 4. Mindezek alapján javaslatom az, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy a dunakiliti Pálffy-kastélyt a rajzon feltüntetett módon általános iskola céljaira alakítsuk át. Az így felszabaduló jelenlegi állami népiskola épületében pedig a jelenlegi igazgatói lakást hagyjuk meg továbbra is igazgatói lakásnak, egy tantermet használjunk fel az általános iskola részére, a többi tantermet pedig vagy alakítsuk át tanári-tanítói lakássá, vagy óvoda vagy internátus céljaira. A helyszínen mindjárt az átalakítás anyagi kérdései iránt is érdeklődtem, az idő rövidsége miatt azonban csak egy hozzávetőleges költségvetést tudok ide bemutatni, amely nem fix, azonban tárgyalás alapjául szolgálhat. Egyébként jelentem, hogy a jövő hét folyamán ebben az ügyben is személyesen jelentkezem, és jelentésemet bővebben élőszóval fogom megtenni. Olvashatatlan aláírás tanfelügyelő Tisztázat. — UMKL VKM IV. 1946—107 855. Az Általános iskolai ügyosztályon az előterjesztést a/a tették azzal, hogy az elintézés a 93 090/1946. sz. aktán megtörtént. 1 Lásd az 53. sz. dok.-ot.