Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

1946 II. AZ OKTATÁS FELTÉTELEINEK JAVÍTÁSÁT CÉLZÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK, INTÉZKEDÉSEK

A MOHAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG SEGÉLYKÉRELME A HÁBORÚ SORÁN ELPUSZTULT ISKOLA HELYREÁLLÍTÁSÁRA Miniszter Úr! Fejér vármegye tanfelügyelőjének 1914/1945. számú rendeletére hivatkozva a mohai r. kat. egyházközség tisztelettel fordul Miniszter Úrhoz, hogy egyházközségünket építési és felszerelési államsegélyben részesíteni szíveskedjék. Ez a rendelet előírja, hogy mi módon lehet segélyt igénybevenni, milyen feltételeket kell teljesíteni. Nálunk azonban feltételekről beszélni nem lehet, mert nálunk minden elpusztult. Iskolánk és tanítói lakásunk elpusztult, leégett, annyira, hogy a tanítást is csak a ref. lelkész egyik átengedett szobájában biztosíthattuk, a tanító pedig egy bérelt egyszobás szükséglakásban lakik. A község lakóházainak 90%-a rombadőlt. A lakosság két esetben volt kénytelen faluját hónapokig elhagyni, és mire visszajött, mindenét elvesztve, csak a rajtavalója maradt meg. Áldozatot hozni nem tud a leg­nagyobb akarata mellett sem. Szeretnénk valamit tenni, de segítség nélkül nem tudunk. Még nem olvastam rendeletet, mely arról beszélne, hogy ilyen esetben milyen segélyért lehetne folyamodni. Miniszter Úrra bízzuk, hogy mekkora összegű segítségben részesít bennünket. A romok eltakarításával még bizonyos értékeket meg lehetne menteni. Az épületek környéke, az udvar, a kert csupa lövészárok és bunker, amelyek a karácsonytól már­cius közepéig terjedő harcnak a színtereit mutatják. Mindezek eltakarítása, értékek kiemelése lenne a legsürgősebb feladat. De ehhez pénz kell, nekünk meg nincs. A falu lakossága oly szegény, hogy ezen munkálatok elvégzésével bizonyos keresethez jutna. A segítség igen sürgős, amelyet ismételten kérve vagyunk teljes tisztelettel Olvashatatlan aláírás gondnok h. Horváth József plébános, egyházközségi elnök A kérvényben foglaltak valódiságát igazoljuk: Moha. 1945. okt. 21. Olvashatatlan aláírás h. jegyző Kalmár Károly községi bíró Kézzel írt tisztázat. — UMKL VKM IV. 1946. sz. n. — Kézzel írt.

Next

/
Thumbnails
Contents