Dancs Istvánné: Dokumentumok a magyar közoktatás reformjáról 1945-1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 3. Budapest, 1979)

BEVEZETŐ

rendelkezést készítettek (lásd a 65/A sz. dok.), amely előírta, hogy azokban a községekben, ahol két egytanítós népiskola áll fenn és a tanulók létszáma egyik iskolánál sem, vagy csak az egyikben éri el a negyvenet, a két iskolában - felekezeti jellegre való tekintet nélkül - kötelező az együttműködés. A rendelet kimondta, hogy ha a két iskolának különböző hitfelekezet a fenntartója, közös megegyezéssel kell megállapodniuk abban, hogy melyik iskolában nyerjenek oktatást az alsó, és melyikben a felső tagozat tanulói. Ha a két iskolafenntartó megegyezni nem tudna, a tankerületi főigazgató dönt a helyi körülmények mérlegelése alapján. A rendelet szerint abban a községben, amelyben a két iskola közül az egyik állami vagy községi jellegű, a másik pedig hitfelekezeti, a felső tagozat oktatása az állami vagy községi iskolában, az alsó tagozati oktatás az egyházi iskolában történik. Az általános iskola V. osztályát vagy a népiskola egész felső tagozatát a három kilométeren belül levő szomszédos községek iskoláiból, vagy egy község több iskolájából összpontosítva kellett megszervezni, tekintet nélkül az iskolák jellegére. A rendelkezés alapjául a nyolcosztályos népiskola fokozatos kifejlesztését célzó 1940. évi XX. tc. szolgált. A 22 728/1945. VKM sz. rendelet kimondta a hatosztályos népiskola és a hozzá csatlakozó 3 éves ismétlő iskola megszüntetését, és az általános iskola kiépüléséig is kötelezőnek mondta ki a 8 osztályos népiskola bevezetését mindenütt. A rendelet az osztályonkénti 60-80 fős létszámhatár megszüntetése érdekében a részben osztott iskolában tantermenként 40, az osztott iskolában pedig tantermenként 50 fős maximális létszámot állapított meg. Az így szükségessé váló tanerőlétszámot a menekült tanerők kinevezésével kívánta megoldani. Lényegében ez az első konkrét VKM intézkedés, amely az általános iskolai kormányrendeletet volt hivatva megvalósítani. Az egyházak a rendeletet elutasítóan fogadták. Mindszenty hercegprímás személyesen interveniált a miniszternél. Levele lényegében már ekkor tartalmazta az egész iskolaügyi reformra vonatkozó elvi álláspontját és gyakorlati megfontolásait. Leszögezte, hogy a rendelet „. .. súlyosan sérti a szülők természetjogát, az egyház nevelési szabadságát, mivel a katolikus ifjúság nevelésében a nem katolikus, de felekezeti tényezők is a katolikus oktatókéval azonos jogot kapnának. Ennek nem ellenértéke az, hogy viszont a katolikus oktatók nem katolikus, de felekezeti iskolák nem katolikus növendékei nevelésében kapnának szerepet... A rendelet gyökerében már nem is burkolt lépés az összes hitvallásos iskolák léte ellen ... Az 1868: XXXVIII. tc. 6., 10., 1 l.§-aiban az egyháznak biztosított jogokat . . . rendelettel elveszi a demokrácia . . . Ugyan a rendelet szerint a demokratikus államokban természetesnek vett egyenlő nevelés sürgeti azt a súlyos lépést, de ugyanakkor megsérti súlyosan a természetjogot, a vallás- és lelkiismereti szabadságot. Az osztatlan iskola nem előnyös a nevelés szempontjából, de kisebb baj még mindig, mint a természetjogok megsértése . . . A nevelés fontosabb, mint az ún. egyenetlenség és aránytalanság kiküszöbölése ..." A hercegprímás az együttműködő iskolák közös igazgatását lehetetlennek és kivihetetlennek tartotta, ezért „utasította a katolikus iskolákat, hogy a tárgyalások elől térjenek ki".

88