Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

a maga önfeláldozásával és leleményességével maga is elő fogja teremteni mindazokat az eszközöket és egyéb termelési javakat, amelyekre szüksége van De csak igen lassan és nem olyan rövid idő alatt, mint amilyen ütemben a gazdasági élet újjáépítése érdekében a mezőgazdasági termelés színvonalának fejlesztésére szükség volna. Ezen a téren, ebben a vonatkozásban kell a magyar parasztság erőfeszítését a legsürgősebben és hatékonyan alátámasztani, ha azt akarjuk, hogy az ország újjáépítésének vonalában törés ne álljon be. A magyar földművelő népesség mindig tőkehiánnyal küzdött, és egyfelől a saját tőkéjének hiánya, másfelől a hitellehetőségek korlátozottsága miatt, sohasem tudta a magyar föld termőképességét megfelelően kihasználni. Most a háború pusztításai nyomán helyzete még sokkal kedvezőtlenebb ebből a szempontból, s nem remélhető, hogy saját tőkeképzésére bízva, magára hagyatva gondoskodjék a mezőgazdasági termelés színvonalának emeléséről. A magántőke sohasem mutatott túlságosan nagy érdeklődést a mezőgazdaság iránt. Igaz, hogy a jelzálogjog, mint a mezőgazdaságba kihelyezett tőkék biztosítéka, magát a kölcsönnyújtást mentesítette a túlzott kockázat alól, de egyfelől az a körülmény, hogy a termelés lassú folyamata miatt a kölcsönök visszatérülése lassú, a kamatbírás viszont a többi foglalkozási ágakhoz képest alacsony — másfelől az a tapasztalat, hogy válságos időszakokban a föld értéke is értékingadozásoknak van kitéve, s emiatt a jelzálog nem mentesít teljesen a kölcsönnyújtás kockázata alól —, a magántőke nagyon kis szerepet vállalt a múltban is a mezőgazdasági termelés finanszírozásában. Még inkább fennállott azonban ez a helyzet az újjáépítés megindulása óta, amikor is nyugodtan elmondhatjuk, hogy a mezőgazdaság teljesen nélkülözte a magántőke támogatását. A magántőkének a mezőgazdasági termelés tőkeszükségletének ellátásában való részvételével kapcsolatban azonban meg kell állapítanunk azt is, hogy ugyanakkor, amikor a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos lehetőségek egyáltalában nem tudták magukhoz vonzani a magántőkét, viszont azok a feltételek, amelyek mellett az a tőke mégis, bár szórványosan, rendelkezésre állott, egyáltalában nem felelt meg a termelés sajátosságainak, és éppen ezért sokkal gyakrabban váltak kárára, mint hasznára azoknak a termelőknek, akik hitelt vettek igénybe. A termelés sajátos menete csak egészen kivételes esetekben engedi meg a kereskedelmi életben szokásos háromhavi lejáratú kölcsönök igénybevételét; a mezőgazdasági termelés igen szerény, sokszor teljesen hiányzó jövedelmezősége nem bírja elviselni a kereskedelmi életben és az ipari termelésnél megszokott kamatterheket; de a mezőgazdasági hitelnyújtásnál szokásossá vált legalábbis kétszeres jogbiztonság — nevezetesen a jelzálogi bekebelezés és váltónyújtás — is rendkívül megdrágította a mezőgazdaság számára a hitelek igénybevételét. A mezőgazdaság tőkehiányának enyhítése terén a múltban is történtek beavatkozások az államhatalom részéről. Ilyen esetekben az állam nem csak a hitelnyújtás feltételeiben igyekezett alkalmazkodni a mezőgazdasági termelés sajátos viszonyaihoz, de hitelnyújtás biztonsága terén is messzemenő felelősséget vállalt magára az állam, aminek az volt a következménye, hogy az ilyen akciós hiteleknél igen gyakran nem annyira a tárgyi szempontok, mint inkább a karitatív igények kerültek előtérbe,