Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

olyan termény beszolgáltatására is kötelezve van, melynek termelése semmi körülmények között nem áll módjában. A kenyérgabona beszolgáltatásának és forgalmának szabályozása terén a legtöbb panasz a dézsmarendszer ellen hangzott el, már az elnevezést is kifogásolták, arra való hivatkozással, hogy a jobbágyságra emlékeztet a neve. Szerintük felesleges zaklatást is időpocsékolást jelent az a körülmény, hogy az őrlést megelőzően először a kereskedőnek kell vinni a dézsma céljaira beszolgáltatandó gabonát, innen a vételi jeggyel a községházára kell elmenni és őrlési engedélyt kérni, majd ennek birtokában a megőrlendő gabonával a malomba kell elmenni. További kifogás volt, hogy a dézsmára beszolgáltatott mennyiség miért nem számít be a beszolgáltatási kötelességbe, valamint az is, hogy miért van kétféle dézsma megállapítva és (miért ró a közellátás arra az ellátatlanra súlyosabb terheket, aki maga megvásárolja a gabonát, és ezáltal az ellátatlanok csoportját csökkenti. Előadásaim időpontjában valóban az volt a helyzet, hogy a dézsma fejében kifizetett ellenérték nem fedezte az őrlések készpénzben fizetendő díját, és így a malmok számos önkényes cselekedetre ragadtatták el magukat, kezdve attól, hogy őrlési díj fejében természetbeni vámot vontak le jogtalanul, egészen addig, hogy tüzelőanyagnak az őrléssel egyidejű beszolgáltatását követelték. Számos vita keletkezett abból is, hogy az őrlető, nem ismervén kellően a rendelkezéseket, nem vitt elég készpénzt magával, és így a malom az őrlést vagy megtagadta, vagy az őrleményeket nem adta vissza a vámőröltetőnek. Ez a jelenség a malmok ellen hangolta az őröltető gazdaközönséget, és így követelték azt is, hogy a hatóság a malmokat a legerélyesebben számoltassa el készleteik felől. Másrészről azt is követelték, hogy a dézsmát — az eljárás egyszerűsítése érdekében — közvetlenül a malomba lehessen beszolgáltatni. A gazdaközönség és az ellátatlanokat képviselő munkáspártok között mindenütt felmerülő egyik nézetkülönbség tárgya az idegen kereskedelmi őrlés és a vámőrlés jelenlegi szabályozása volt, melynél kifogásolták azt, hogy míg a vámőrlésre jogosult mezőgazdasági népesség fehér kenyeret ehetik, addig a hasonló megerőltető munkát végző gyári munkás kénytelen a 90%-ig kiőrölt lisztből készült kenyeret fogyasztani. A fejadagok megállapítása terén a gazdák sérelmesnek tartják azt az intézkedést, hogy a 200 kilogrammos fejadagot csak az őröltetheti meg, aki beszolgáltatási kötelességét már teljes mértékben teljesítette. Kérték továbbá az érdekeltek azt, hogy az a mezőgazdasági foglalkozású dolgozó, aki önhibáján kívül nem kereste meg évi kenyérgabonáját, a központi szervezetektől vásárolhasson fejadagja erejéig, méltányosnak tartanák ezt az engedélyt különösen azoknak a szempontjából, akik egész évben mezőgazdasági munkát, például kerti munkát végeznek és így nincs módjukban a kenyérgabona-betakarítás alkalmával munkát vállalni. A gazdaközönség egész sorozatát terjesztette elő azoknak a sérelmeknek, amelyek a különféle szolgáltatások és munkabéreknek a beszolgáltatási kötelesség teljesítésébe való beszámítására vonatkoznak, így elsősorban a cséplőrész és aratórész, majd a párbér, csőszbér, továbbá a munkások részére természetben kiadott kenyérgabona, sőt a konvenciós járandóság beszámítását is kérték. A felszólalások legnagyobb része a kenyérgabonára vonatkozott ugyan, de az állatbeszolgáltatás is egyike azoknak a szekto-