Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

34 Debrecen, 1945. október (n. n.) A TISZA-JOBBPARTI MEZŐGAZDASÁGI KAMARA JELENTÉSE AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KAMARÁNAK A MEGYÉK „GAZDAPANASZAIRÓL" Közel egy esztendeje, hogy a tényleges háborús állapot a Tiszántúl területén megszűnt, hatása azonban egyre súlyosabban jelentkezik. Ennek megfelelően sokasodnak a gazdapanaszok is, melyek egy része kétségkívül a hosszú és totális háború következménye, nagyobb része azonban a kapkodó és alighanem a különböző politikai nyomásoknak engedő vezetésbeli hibáknak tulajdonítható. Elsősorban kell említést tennünk az őszi kenyérgabonában jelentkező vetőmaghiányról, mely a Tiszántúlon oly mértéket ölt, hogy ennek következtében sok helyen még a tavalyinál is kisebb vetésterülettel kell számolnunk. Bekövetkezett pedig ez a helyzet akkor, amikor az aratás, illetőleg az első bércséplések eredményeinek láttán egymást követő jelentéseinkben és külön felterjesztéseinkben tártuk illetékesek elé, hogy számolni kell a vasúti forgalomban feltétlenül elkövetkező zavarokkal, s a tervezgetés helyett — mely más országrészekből, esetleg külföldről szándékozott a Tiszántúlnak kenyérgabona-vetőmagot juttatni — inkább az itteni termés zároltassék vetőmagként, mert így ez biztosan és idejében lenne felhasználható. Engedtessék el a jóvátételi beszolgáltatás, s tegyék lehetővé, hogy a kereslet által kialakított forgalmi árakon vehessék át a megbízott kereskedők a beszolgáltatásra előírt terményt is, mert csak így lehet megakadályozni, hogy a jövő életet jelentő gabona ne jusson illetéktelen kezekbe, s a vetés idején kellő mennyiségű vetőmag álljon a gazdák, különösen pedig az újonnan földhözjuttatottak rendelkezésére. Igaz ugyan, hogy az utóbbi időben történtek intézkedések a vetőmag biztosítása és előteremtése tárgyában, főleg a cserére gondolunk. Ezek az intézkedések azonban elkésve, akkor történtek, amikor Budapest és az ipari centrumok élelmezésére úgy a beszolgáltatott, mint az adógabona jó részét elszállították. Ugyanekkor azonban ígéreten kívül mást a tekintetben, hogy az év jórészt minden időben a termelés színhelyén — az anyaföldön — helytálló és dolgozó mezőgazdasági lakosság legalább a beszolgáltatás arányában el legyen látva ipari cikkekkel, elsősorban a testi egészségét és termelőképességét fenntartó ruha és lábbelivel, ez a dolgozó réteg nem kapott. A hatósági áron történő beszolgáltatási kényszer ezúttal is csak a mezőgazdaságra hárul, míg az ipar most is mentesül alóla.

1 Ilyen gondoskodás mellett nemhogy vetőmagot gyűjteni, tartalékolni s következésképp gyökeret ereszteni nem tudhat az a szerencsétlen új vagy régi törpebirtokos, hanem még csak a saját és a családja ellátásához nélkülözhetetlen termést sem tarthatja meg magának, mert sem munkást, sem árut nem tud kapni pénzért, csak terményért, s teljesen ki van szolgáltatva egyrészt az ipar és kereskedelem, másrészt a munkavál-