Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

lalók kénye-kedvének.

2 Kabai jelentés szerint pl. 1 pár zsírosbőr csizmáért 1 pár választott malacot, 10 mázsa csöves kukoricát és 1 pár hízott kacsát kérnek, ami az utolsó békeévek árviszonyait figyelembe véve 75 pengőnek felel meg, ugyanakkor, amikor 1 pár csizma, 1 mázsa búza ára 20 pengő volt. Az ipar tehát a három és félszeresét követeli természetben a békebeli áraknak. Ismételt panaszként hangzik el, hogy az egyre súlyosabban jelentkező igaerőhiány kiküszöbölésére még mindig nem történt intézkedés. Igaz, hogy van egy rendelet, mely szerint az állattulajdonos bárhol feltalált jószágát 1946. évi június hó 30-ig viszszaigényelheti,

3 az átvonuló idegen hadseregek által elhajtott és igénybe vett állatok jó része azonban levágatott vagy elhullott, illetőleg az igénybevétel helyétől oly távol esett, katonai szempontból használhatatlan állapotban s így idegen kézben, hogy annak megtalálása, felismerése a lehetetlenséggel határos. Másrészt az orosz hadsereg igen sok idegen származású lovat adott le az ország területén és úgy ezek, mint az előbb említettek jó része olyanok tulajdonába kerültek, akik ezelőtt jószággal nem rendelkeztek s csak kis részben állnak a mezőgazdasági termelés szolgálatában. Gomba módra szaporodnak így el az alkalmi fuvarosok, akik lelkiismeretlenül kihasználva a fennálló szállítási és közlekedési nehézségeket, hallatlanul magas, a szállított terményáru értékét nemegyszer többszörösen meghaladó fuvarbért kérnek, s teszik ezeket a dolgozók számára megfizethetetlenné. Ezáltal olyan életnívót biztosítanak maguknak, hogy a jószággal rendelkező gazdák közül is sokat, főleg a kisebbeket és újakat, a termeléstől elvonják, illetve látszatgazdálkodásra késztetik. Súlyos panaszok hangzanak el az üzemanyag-ellátás terén. Nem történt gondoskodás az előreláthatóan szükséges üzemanyag kellő helyen és időben való tárolására s így vagy mindkettő, vagy csak az olaj, illetőleg petróleum, benzin állandóan hiányzik, és a legnagyobb nehézséget okozzák a szántás idejében. Itt kell megemlítenünk azt a számos helyről érkezett panaszt is, mely szerint üzemanyag csak a járási székhelyeken tároltatik, amelyek pedig egyes községektől 40—70 kilométer távolságra fekszenek, s így a traktortulajdonosok az üzemanyag szállítását az érdekelt gazdákra hárítják, tetemes fuvarköltséget, illetőleg a termelés szempontjából igen sok meddő fuvart kényszerítve reájuk, amelyek mind a termelési költséget emelik. Meg kell találni a módot arra, hogy a feketéző fuvarosokat hatósági intézkedésekkel — pl. újjáépítési közmunkára való igénybevétel útján — lehessen üzemanyag szállításra felhasználni. Mezőgazdasági termelésünk rentabilitása, mint ismeretes, legalább annak a nívónak a helyreállításán múlik, amit állattenyésztésünk és állattartásunk a legutóbbi békeesztendőben elért, úgy mennyiségben, mint minőségben. Gondoljunk az állattenyésztés révén itt külkereskedelmi mérlegünknél jelentkező tekintélyes bevételekre éppúgy, mint szántóföldjeink jelenlegi kizsarolt, trágyaszegény állapotára. Említett nívó elérése, helyesebben helyreállítása elé azonban a gazdaságok által merőben leküzdhetetlen akadályokat állít a vagyonbiztonság még mindig fennáló hiánya, a súlyos és csak az állattenyésztőt érintő állatbeszolgáltatás és a hatásában