Káposztás István: Dokumentumok a magyar mezőgazdaság történetéből, 1945–1948 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 2. Budapest, 1977)

I. A MEZŐGAZDASÁG ÁLTALÁNOS HELYZETE

Az ellátatlan városi és ipari lakosság részére foganatosított — még a vetőmagra is kiterjedő — igénybevételek nagy elkeseredettséget váltanak ki a falu és a tanya dolgozóiból, ezek közül is elsősorban a földhözjuttatottakból, akiknek nagy része nincs abban az anyagi helyzetben, hogy a szabadforgalomban levő gabonaárakat megfizethesse, s ily módon vetőmagszükségletét saját erejéből beszerezhesse. Elkeseredést vált ki ez az eljárás már azért is, mert az az indoklás — és igen helyesen —hogy az ipar csak úgy dolgozhat, ha a mezőgazdaság ellátja, fordítva is áll, vagyis a mezőgazdaság sem képes az ipar támogatása nélkül termelni. Fokozott mértékben kell vigyázni ezért, üres propagandának ne bizonyuljon a mezőgazdasági lakosság részére beígért ruházati, lábbeli, valamint az egyéb iparcikkek juttatása, s sietni is kell vele, mert az őszi esőzések beálltával nem lehet kívánni, hogy megfelelő ruha és lábbeli nélkül a mezőgazdasági lakosság dolgozzon, minden áldozatot meghozva akkor, amikor a megsegítéséről nem történt gondoskodás. A lábbeli előállításánál még az anyaghiányra sem lehet hivatkozni, mert nyersanyag bőven van, csak éppen nem az elsőrendű fontosságú, hanem [a] luxuscikkeket — retikül, női bőrövek stb. — készítik belőle. Indokolt lenne ezért a bőranyag zárolása is. Az őszi talajelőkészítési munkálatok igen lassú ütemben haladnak, sot, sok helyen meg sem indultak, mivel egyrészt a fellebbezés alatt álló területnél is az Országos Földbirtokrendező Tanács mai napig sem hozott a tulajdonjog kérdésében végleges döntést, másrészt a régi tulajdonosok és a földhözjuttatottak egy része vonakodik a munkát megkezdeni, mert nem érzi teljes biztonsággal, hogy a föld az övé marad, szükséges volna ezért oly felelős kormánynyilatkozat, amely megnyugtatóan jelentené ki az érdekeltek felé, hogy az állam a magántulajdon elve alapján áll, s így azok is, akiknek földje megmaradt, és azok is, akik a földreform alapján jutottak földhöz, azt mint tulajdonukat tarthatják meg mindaddig, amíg az ország érdekeinek szem előtt tartásával, becsületesen megdolgozzák. Mint már jelentettük, általános az a panasz a gazdaközönség részéről, hogy a jóvátételi, különösképpen az állatbeszolgáltatások a jó állattartó gazdát sújtják azzal szemben, aki nem igyekezett, hogy a háború következtében elpusztult állatállomány újrafelfejlesztése érdekében mindent elkövessen. Ezzel kapcsolatosan kérik a gazdák, hogy az állatbeszolgáltatás, hasonlóan a terménybeszolgáltatáshoz, minden gazdát terheljen, ami feltétlenül az állattenyésztés fejlődéséhez vezet, mert aki nem állattartó, meg kell hogy vegye a reá eső mennyiséget attól, akinek van. Meg kell szüntetni ezeknél a beszolgáltatásoknál az átvételi és a forgalmi ár közötti tekintélyes különbséget, amelyet a gazdák úgy képzelnek megoldhatónak, hogy erre a célra a kormány kiegyenlítési alapot létesítene, amely által a beszolgáltatás terhe megoszlana minden jövedelemmel rendelkező adófizető polgárra. Másolat. — UMKL FM Term. Főo. 1945—43—20 474. Az Országos Mezőgazdasági Kamara a jelentést 1945. szeptember 21-én az alábbi szöveg kíséretében terjesztette fel a földművelésügyi miniszterhez: „Legyen szabad Miniszter Úr nb. figyelmét a magunk részéről is felhívni nevezett Kamara jelentésé-