Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA

Fentieken kívül bezárásra javasoljuk a Rima-bányáknál felsorolt Salgó-bányát igen rossz szénminősége és veszteséges üzeme miatt. A bezárandó bányák létszáma (Salgó-bányával együtt) 2138 főt tesz ki. Ennek a létszámnak közel a fele jó és régi bányamunkás, akiket át kellene helyeznünk. Az áthelyezés legfőbb akadálya a lakáskérdés, melynek megoldása rendkívül nagy beruházásokat igényel. (Várpalotán 120 családnak a honvédségi épületekből tör­ténő áthelyezésére 9 millió forintot szavazott meg a Gazdasági Főtanács. Jelen esetben több száz család áttelepítéséről lenne szó.) A munkáslétszámmal kapcsolatban a köztudatban általában az a felfogás, hogy a MÁSZ kb. 30%-kal magasabb létszámmal termeli ugyanazt a szénmennyi­séget, mint amit 1938. évben termelt. Ez az összehasonlítás nem helytálló. Egyrészt kb. 10%-kal többet termelünk, mint 1938-ban, másrészt a kollektív szerződésnek — a bányamunkások szociális helyzetének megjavítása — következtében több munkásra van szükségünk. így 1938-ban a külszíni munkások egy része 10—12 órát dolgozott, az üdülési szabadság átlag évi 5 és fél nap volt, a mai átlag évi 17 nappal szemben. — A kollektív szerződés által szabályozott munkaidő szintén több létszámot követel meg. A deficit-mentesíto tervünkben a szociális szempontok figyelembevételével bizo­nyos leépítéseket írtunk elő (az 5 holdnál nagyobb területtel, vagy egyéb hasznot hajtó foglalkozással bíró munkások, nyugdíjasok stb. elbocsátását). Ennek ered­ményeképpen a novemberi 53 310 főt kitevő fizikai munkavállalók létszáma április l-re 50 381 főre csökkent. A különbség 2929 fo. (Az AVI RT leválasztott munka­vállalóin felül.) 3 Ezenfelül szükségesnek tartjuk átvizsgálni a bányatelepekre újólag beszivárgott munkásokat, és javasoljuk szakmai, valamint szociális szempontok figyelembe­vételével, további 1000 fővel csökkenteni a létszámot. A fennálló 80 fillér veszteség megszüntetésére tehát a fentiek figyelembevételével a következő konkrét javaslatokkal szolgálunk: Megtakarítás 1. 1000 fő elbocsátása által 8 fillér/q 2. A fent felsorolt halódó bányáink bezárásával 7 fillér/q 3. A MÁVAG és Rima-célbányák okozta veszteségek fedezé­sére kérünk egy létesítendő árkiegyenlítő alapból havi 2 400 000 Ft ellátmányt, ami 8 millió q havi termelésre vonatkoztatva 30 fillér/q 4. Adókedvezmények nyújtása által 30 fillér/q (Itt megjegyezzük, hogy javasoljuk a MÁSZ-ra kivetett összes adók — az áthárítható adók kivételével — elszámolásának ra-

Next

/
Thumbnails
Contents