Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)
V. A HÁROMÉVES TERV IDŐSZAKA
De ha eddig a legcsekélyebb mértékben is kételyeink lettek volna e tekintetben, a lap ez évi 6. számában közölt „Egyéves a bányásztitkárság" című cikk 1 véglegesen leleplezi azokat az igazi célokat, amikért a Barátságot megindították, írják és terjesztik. Ezek után, nemcsak kétségbe vonjuk, hogy az újság a magyar bányák dolgozóinak lapja lenne, de még azt sem hisszük el, hogy a Szociáldemokrata Párt orgánuma. Éppen most derült ki botrányos módon a peyerista összeesküvők perének tárgyalásán, hogy a demokrácia ellen a legsötétebb bűnök elkövetésére is képes elemek nyertek eddig fedó'szervet a Szociáldemokrata Pártban. Február 8-i vezércikkében a Népszava is elismeri, hogy „veszedelmes jobboldal van a Pártban, mely úgy a pártnak, mint a demokráciának jelentős károkat okozott". Maga Szakasits Árpád elvtárs, a párt főtitkára kijelentette egyik legutóbbi beszédében: „... a jobboldaliság beférkőzött sorainkba, és magával ragadta még a vezető funkcionáriusok egy részét is." Bejelentette Szakasits elvtárs, hogy még az országos kongresszus előtt eltávolítják a fontosabb pozíciókból azokat, akik vétettek a párt és a munkásegység ellen, s hogy néhányan, akik belátták, hogy eddigi politikájuk káros volt, nem kívánnak a kibontakozás elé nehézségeket gördíteni és félreállnak. Ezek között név szerint megemlítette Szélig Imrét és Vas Miklóst. A Szociáldemokrata Párt vezetősége tehát kíméletlen harcot jelent be a munkásosztály egységét és a demokrácia fejlődését veszélyeztető, a pártban megbúvó és magát a pártot is romboló jobboldal ellen. A párt egyik helyi szervezetének lapja, a Barátság, pedig a fent említett cikkben továbbhalad a maga külön útján, amely véletlenül sem téveszthető össze azzal az úttal, melyre pártja vezetősége, a jobboldaliság ellen meghirdetett harccal lépett. Büszkén hivatkozik a múlt év szeptemberében Pilisszentivánon megtartott szociáldemokrata bányászértekezletre, amely pedig egyenesen a bányászság egységes szervezeti mozgalmának megbontási kísérlete volt. Ezt bizonyítja a cikknek az a része is, amelyben a lap dicsérőleg emlékezik meg az ott felszólaló vezető személyiségekről, Szélig Imréről, Vas Miklósról és a Bányásztitkárság részéről felszólalt Hazai Józsefről, Berényi Gusztávról és Borbély Jánosról. A kitűnő társaság két tagjáról fentebb idézett beszédében éppen Szakasits elvtárs mondott méltó véleményt, de a többieket is jól ismeri a magyar munkásság és főként a bányamunkások. Tudják róluk, hogy valamennyien jobboldaliak, Peyer munkásáruló politikájának zászlóvivői. Borbély János például Zgyerka János elvtársnak, a bányászszakszervezet főtitkárának nyíltan bevallotta Bán Antal előtt, hogy Peyer politikáját jónak és helyesnek tartja. Előttünk és a szervezett bányászok tízezrei előtt nem kétséges, hogy melyik a helyes politika: az-e, amit Szakasits Árpád és a Szociáldemokrata Párt többi, felelősségérzettől áthatott, valóban szocialista szellemben gondolkodó s dolgozó vezetői képviselnek, vagy az, amit ezzel szemben a párt cégére alatt megjelenő
