Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

I. A SZÉNBÁNYÁK HELYZETE A FELSZABADULÁST KÖVETŐ IDŐSZAKBAN; A FELSZABADULÁSTÓL AZ ÁLLAMI KEZELÉSBEVÉTELIG

A fenti üzemek munkássága élelmiszerekkel egyáltalában nincs ellátva, úgyhogy a nehéz bányamunkát már végezni nem tudja. Ha tehát fenti bányaigazgatóság továbbra is fennmarad, a bányák fokozatos elsorvadásával kell számolni. A Pereces-környéki szénbányák elérték ugyan a legmostohább ellátási viszonyok mellett is béketermelésük 90%-át, ami a napi 500 tonnát megüti, azonban a vasgyárak szénszükségletének mégiscsak töredékét tudják ellátni, úgy, hogy a bányák különválasztásának fenntartása esetén a gyár az előirányzott termelést teljesíteni nem tudja. Kérjük ezért az Ormospuszta—alberttelepi bányaüzemeknek legsürgősebben a Diósgyőrvasgyárhoz való visszakapcsolását. Bányaigazgatóság [két olvashatatlan aláírás] Üzemi tanács: Dozsnyák János Borovics Ferenc Lengyel András Tisztázat. — UMKL B. Közig. r. i. Az iraton „Pereces—Bánya telepi Üzemi Tanács" szövegű bélyegzőlenyomat van. A bányászszakszervezet a beadványt továbbította az Iparügyi Minisztériumhoz. 1945. március 3-án a hasonló helyzetben levő alberttelepi bánya üzemi tanácsa ugyanezzel a kéréssel fordult az Iparügyi Minisztériumhoz. Beadványukban elpanaszolták: „.. . mára hamadik hónapot dolgozzuk és ezzel szemben eddig még egyetlen fillért sem kaptunk" (u.o.). 1 A felszabadulás után alakult üzemi munkástestületek kezdetben különböző néven működtek (lásd pl. a köv. dok.), később az üzemi bizottság elnevezés vált általánossá.