Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

A kártalanítás kérdése A kártalanításról szóló törvényjavaslatot, illetőleg tervezetet e jelentésünk szerkesztése közben még nem ismerjük. A múlt év második felében a helyzet az volt, hogy tudomásunk szerint az államosítási főmegbízott foglalkozott a törvénytervezet előkészítésével. Egyesületünk tehát szükségesnek tartotta, hogy a kártalanításra vonatkozó elvi álláspontját az illetékes kormánykörökkel, elsősorban az iparügyi miniszter úrral közölje. Ez még a múlt év Őszén meg is történt és azóta is több ízben volt alkalmunk nézeteinket és kérelmeinket kifejteni, anélkül, hogy tudnók, hogy ezekből mennyi fog meghallgatásra találni. Szóbeli és írásbeli előterjesztéseinkben főként azt fejtegettük, hogy a méltányosságnak, sőt magának az államosítási törvény alapelveinek sem felel meg olyan kártalanítási törvény, amely a kártalanítás mérvét kizárólag az állami tulajdonba kerülő vagyonrészek bizonyos korlátolt időszakban elért hozadékára kívánná felépíteni. A hozam egymagában annál kevésbé lehet felfogásunk szerint kártalanítási alap, mert a hozadék általában a vagyontárgy értékére nézve csak akkor nyújt tájékoztatást, ha olyan időszak átlaghozadékát vesszük alapul, amelyben az általános közgazdasági konjunktúra normális volt. Ebből a szempontból az értesülésünk szerint tervbevett 1929—1939. évek időszaka egyáltalában nem felel meg. De még ha visszamennénk a számításokkal 1925. január l-ig, az sem fejezné ki az állami tulajdonba kerülő vagyontárgyak értékét, mert a magyar szénbányavállalatok tőkeberuházásának jelentős része az 1939—1944. évi időszakra esett. Márpedig kétségtelen, hogy ez utóbbi berendezéseknek hozadékszolgáltató képessége az 1939. évvel végződő sorozatban nem juthatott kifejezésre. Rámutattunk azután, hogy a vagyontárgyak valóságos értékének kipuhatolására még alkalmatlanabb a nettó hozadék. A berendezések leírása ugyanis a vállalatoknak nem kötelessége, hanem csak joga. A leírásra fordított összeg természetszerűleg mindig nemcsak a szénbányászati üzletágnak, hanem egyéb üzletágait is felölelő vállalati egész jövedelmezőségnek függvénye. Különösen kiemeltük, hogy a szénbányaüzemek jövedelmezősége az 1930/39 időszak elején az általános gazdasági depresszió, majd a hatósági árpolitika folytán kedvezőtlen volt, tehát a szénbányavállalatok csupán egyéb üzletágaik hozadékából fordíthattak jelentős összegeket leírásra. Viszont ennek köszönhető', hogy 1946. évi január 1-vel az állam a háborús károsodások ellenére is műszakilag oly magas színvonalon álló szénbányászatot vehetett kezelésbe. Külön, csaknem 50 gépírásos oldalra terjedő emlékiratot is készítettünk és terjesztettünk az illetékes gazdasági minisztériumokhoz a kártalanítás ügyében. Ebben az emlékiratban kiterjeszkedtünk a legkülönbözőbb belföldi és külföldi kártalanítási precedensekre, a gazdasági tudomány mai állása szerint analizáltuk a különböző kártalanítási rendszereket és végül összefoglaltuk e rendkívül beható tanulmány tanulságait abban, hogy a kártalanítás ne csupán a hozadékérték, hanem