Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

IV. A STABILIZÁCIÓTÓL A HÁROMÉVES TERVIG; AZ ÁLLAMI SZÉNBÁNYÁSZAT ELSŐ ÉVE

inkább tekinthetjük jelentősnek, mert az üzemek munkájának nagy része az év első felében nem produktív termelésből, hanem a romok eltakarításából állott és mert a lassan meginduló termelés ellenértékét is csak részben és általában mindig csak csökkentett pénzértékben kapták meg a vállalatok. Csak egészen röviden kell arra is rámutatni, hogy az általános árszint jelentős emelkedése ellenére 1945. év áprilisáig változatlanul az 1944. évi szénárak voltak érvényben, hogy az év első felében a termelés túlnyomó hányada ellenérték folyósítása nélkül a fegyverszüneti szerződés 11. szakasza alá eső frontellátási célokra nyert felhasználást, az év hátralevő hónapjaiban is a szénárak megállapítása messze elmaradt az árszint általános alakulása mögött és ennélfogva a szénárak egyre mélyebben a termelési költség alatt maradtak. A munkabérekre, a tisztviselői fizetések és anyagbeszerzésekre ilyen körülmények között az elégtelenül befolyt eladási ellenértéken kívül nem állt rendelkezésre más fedezet, mint a Nemzeti Bankon át az állam által nyújtott hitel. Az említett jelenségek következtében s mert maguk a nagy szénfogyasztó közületek — így az Államvasutak — növekvő mértékben maradtak adósok, ezt az állami hitelt az illetékes körök sem tekintették másnak mint segélynek, melyet az állam a széntermelés fenntartása érdekében, tehát legelsőrangú gazdasági és szociális követelmények méltánylásával adott. Kollektív szerződések A bányavállalatok a szakszervezet és a kormányzati apparátus együtt és összhangban igyekeztek mindent megtenni, hogy az alkalmazottak egyre nehezebb helyzetén valamennyire segítsenek. Ennek a törekvésnek szolgálatában állottak a kollektív szerződések is, bizonyos eredménnyel mindaddig, míg a növekvő infláció a pengő munkabér útján való megoldásnak szinte minden módját illuzórikussá nem tette. Az első kollektív szerződés 1945. június 23-án jött létre s kiterjedt a szénbányamunkásokon kívül megfelelő függelékkel az ércbányák, nyersolajtermelő üzemek és vaskohók munkásaira is. Ezt követték a pénzviszonyok romlásával szükségessé vált pótlások, illetőleg új szerződések egészen 1946. júliusáig, midőn a forintérték alapján az első kollektív szerződés létrejött. A szerződések különböző fázisainak ismertetésére annál kevésbé akarunk kitérni, mert a pénzérték romlása következtében a múltnak puszta számai valóban semmitmondóak. Ki kell azonban emelnünk, hogy az első kollektív szerződés tárgyalásától kezdve, midőn a munkaadókat még a maguk egészében Egyesületünk képviselte, ezek a szerződéses tárgyalások sohasem jelentették azt, hogy munkaadók állanak szemben munkavállalók követeléseivel, s a két fél igyekszik a maga külön érdekeiért harcolni. Erről a felszabadulás utáni időben szó sem volt, hanem mindkét részről s az elvi kérdésekben egyetértve, azon igyekeztek a szakemberek, hogy a viszonyoknak, a bányaüzemek sajátságainak megfelelő és egyre inkább a