Erdmann Gyula: Dokumentumok a magyar szénbányászat történetéből, 1945–1949 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 1. Budapest, 1975)

III. AZ ÁLLAMOSÍTÁS

A Független Kisgazda Párt megoldási tervezete a Nemzeti Függetlenségi Front nyilatkozatában megállapított határhoz ragaszkodik. Ennek megfelelően: 1. A föld méhében levő szénkincs az állam tulajdonába megy át. 2. A terrágium megszűnik, a földtulajdonosnak kártalanítás jár, amelyet az iparügyi miniszter úr I. alatt ismertetett tervezetében foglaltakhoz hasonlóan kell megállapítani. Eltérés csupán az, hogy a kisgazdapárt tervezete a közületeknek és szociális célra terrágium fejében járó jelenlegi természetbeni szénszolgáltatásokat a jövőre nézve is természetbeni szolgáltatásként és állammal akarja elvállaltatni, míg az iparügyi miniszter úr tervezete szerint ez esetben is csak kártalanítás jár. 3. Az állam a szénkincs kiaknázását bérbe adja magánvállalatoknak. A bányabérlet összegét a hasznosításra átadott összes szénkincs százalékában kell megállapítani, vagyis függetlenül attól, hogy a bérbevevő vállalat tényleg mennyi szenet termel ki. A bányabérlet értékét szénben kell megállapítani és az az állam mindenkori választása szerint akár pénzben, akár természetben követelhető. 4. A bányabérlettel kapcsolatos terhet a bérbevevő vállalat a szénár kalkulációjánál termelési költségként nem érvényesítheti, vagyis a bányabérletet a bérbevevő vállalat a profit terhére tartozik viselni. 5. Ennek ellenőrzése érdekében a mindenkori szénárak megállapítása állami felügyelet alatt, az állam kiküldötteinek részvételével történik. 6. Az állam a bérbevevő vállalatokat kötelezheti arra, hogy a dolgozók egészségi és biztonsági érdekeinek megóvása céljéból megfelelő berendezéseket, ezen felül az állam által előírt munkásjóléti, szakoktatási stb. intézményeket is létesítsenek, és kötelezheti Őket arra is, hogy e célokra évenként a bányakincs egy meghatározott részét fordítsák. Mint a fentiekből látható, ez a javaslat az államosítással kapcsolatban csupán a terrágium kisajátításával járó kisebb terhet hárítja az államra, ugyanakkor azonban jelentős anyagi bevételt is biztosít az államnak, mely a kalkulációk szerint a többszöröse annak, amit a terrágium kisajátítása címén évente fizetni kellene, így tehát az állami költségvetés mai helyzetében nagy jelentőségű aktív tételhez jut az állam. Megtartja a javaslat a kutatás és a vállalkozás szabadságát, vagyis kiküszöböli az előbbi két javaslat ismertetett hátrányait. Ugyanakkor azonban a meghatározott bányabér követelésével a vállalkozókat a többtermelésre és termelésük korszerűsítésére sarkallja. Minél nagyobb ugyanis a bánya termelése, arányosan annál kisebb megterhelést jelent a fixösszegű bányabér. Lényegében tehát az állam a szénbányászat profitját lefölözi, de nem bénítja meg az egyéni kezdeményezést. Az egyéni vállalkozás túlkapásai ellen — történjenek azok akár a szénkincs rablógazdálkodás-szerű kiaknázása, akár a munkásság kiuzsorázása, akár pedig a szénárak túlmagas megállapítása, tehát a szénfogyasztók kiuzsorázása terén, a javaslat kellő védelmet nyújt, mert a bérleti feltételekben az államnak