Kőfalviné Ónodi Márta: A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata 1860-1946 (Budapest, 2022) - Doktori disszertációk a Magyar Nemzeti Levéltárból 3.

Kitekintés - Kína

mások a plébániai hitoktatásba kapcsolódtak be. A zágrábi és a bácskai nő­vérek különállása továbbra is megmaradt, a két kongregáció azután sem egyesült, hogy 1950-ben Magyarországon feloszlatták a kalocsai társulatot. Róma 1960-ban a bácskai nővérek társulatát teljesen függetlenítette, és au­tonóm, közvetlenül a római Szerzetesi Kongregációnak alárendelt szerzetesi provinciának, tartománynak minősítette. A társulat főnöknőjének székhelye Magyarkanizsa lett, ahol a nővérek rendházuk elvétele óta egy meghagyott kis házban éltek. Később Szabadkán az egyik plébániatemplom kertjében építettek székházat noviciátusuknak és a tartományi helynökségnek. A Szentszék 1971-ben önálló szerzetes társulattá nyilvánította a bácskai n ő­véreket, 1988-ban pedig jóváhagyta az átdolgozott szabályokat. Időközben sor került a korábban a kalocsai egyházmegyéhez tartozott bácskai területek egyházjogi helyzetének rendezésére is. VI. Pál pápa 1968. január 25-én kelt dekrétumával a bácskai apostoli kormányzóságot Szabadka székhellyel közvetlenül a Szentszék alá rendelt püspökség rangjára emelte. 1432 A bácskai nővérekkel párhuzamosan Szabadkán végig jelen voltak a zágrábi nővérek is. A bunyevác, illetve horvát nemzetiségű nővérek 1958-tól a Szent Teréz-plébánia, később a püspökség és a szeminárium szolgá­latában fejtették ki működésüket. 1433 A bácskai nővérek a térség katolikusai között hasznos és szükséges funk­ciót töltöttek be, hiszen 1968-ig nemcsak öt további bácskai helységben tele­pedtek le, hanem a Verőce megyei Dáljára is meghívták őket. 1968-ban 128 volt a fogadalmas nővérek és 21 a jelöltnők száma. 1989-ben 20 helyen 67 nővér működött. 1434 A 2000-es évek első évtizedében a Miasszonyunkról ne­vezett Bácskai Nővérek társulatát 38 örökfogadalmas nővér és egy újoncnő alkotta, akik öt helyen zárdában, 11 településen pedig plébánián éltek. 1435 Kína Az 1948-ban Kínába kiutazó Markovich Mária Jozefa vikária megérkezése után rövidesen hozzálátott a társulat szabályainak és imakönyvének lefor­díttatásához. Időközben Róma engedélyezte, hogy a kínai noviciátus hely­színe – szükség esetén – év közben áthelyezhető legyen. 1949-ben a nővérek 1432 Salacz 1975, 119. 1433 Salacz 1975, 128. 1434 Salacz 1975, 127–128.; Puskely 1990, 166. 1435 Bácskai Nővérek honlapja. https://sites.google.com/site/bacskainoverek/home (Hoz­záférés: 2022. január 31.) 438

Next

/
Thumbnails
Contents